Már megint utazás országon belül, már megint elhittük, hogy közvetlen busszal eljutunk Siem Reap-ból Sihanoukville-be, már megint tévedtünk.
Az mondjuk jófejség volt, hogy a szállásról minibusszal vittek a távolsági buszhoz. Persze belénk állt az ideg, hogy "ezzel a minibusszal fogunk utazni az ország másik végébe, mi mindannyian?", de megkönnyebültünk, amikor megérkeztünk ahhoz a valamihez. Kívülről busznak nézett ki, de amikor belülről megláttam, akkor csak vakartam a fejem, mint a parasztbácsi az állatkertben a zsiráfon látván, hogy ilyen állat márpedig nincs.
Először is a cipőt le kellett vetni a bejáratnál. Aztán a buszból nem lehetett kilátni, mert szerintem le voltak festve az ablakai. De amitől agyszélhűdést kaptam, az a busznak berendezése volt. A sofőr azt mondta, hogy ez egy éjszakai busz, azok pedig ágyak. Valójában azonban polcoknak néztek ki, amelyekre fel kellett mászni. Miután bepakoltuk a kézipoggyászt, mert máshol erre nem volt hely, akkor nem maradt hely egy embernek sem, se vízszintesen, se függőlegesen, és itt kellett töltenünk kettőnknek az éjszakát.
Ráadásul a busz valami irtózatos módon rázott, de ugye megyünk a tengerpartra, de jó lesz, kibírjuk, és hajnalban meg is érkeztünk Sihanoukville-be.
- Ja, nem, bocs. Phnom Penh-ben vagyunk.
- Semmi baj, akkor még "alszunk" tovább.
-Nem, ez a busz nem megy tovább, le kell szállni.
Egy csomóan a buszon Ho Chi Minh városba tartottak, és azt hitték, hogy megérkeztek.
- Hát ez remek, akkor most hogyan tovább? - kérdeztük a jegypénztárost.
- Üljenek le, majd jön a busz Sihanoukville-be és Ho Chi Minh-be is.
- De mikor?
- Majd később.
Minimum 3 órát ültünk ott, és mondtak mindenfélét, hogy majd egyszer, nemsokára, húsz perc vagy két óra múlva biztos jön valami.
Biztosan nagyon csúnyán beszéltem a jegypénztárossal, mert látszott rajta, hogy teljesen kétségbeesetten telefonál mindenhova, aminek a vége az lett, hogy egy helyközi járatra tettek fel minket, és kambodzsai kabarét nézve végül eljutottunk Sihanoukville-be.
Szerintem az történt, hogy Siem Reap-ban eladnak jegyeket mindenféle úticélhoz, eljuttatják az utast Phnom Penh-be, ott meg majd valaki keres valami megoldást a továbbutazáshoz. Vagy nem. Az utas úgyse megy oda vissza reklamálni.
Na de fordítsuk meg a bölcsességet, a úticél a lényeg, nem maga az utazás.
A szállásunk most nem volt olyan jó, inkább az "ennyi pénzért mit vársz"-kategória, de tágas volt, meg közel volt a parthoz.
Maga Sihanoukville egy borzasztóan ambivalens, de nagyon szerethető hely.
Egyrészt van vagy négy hatalmas tengerpartja, mindegyik ugyanolyan finom, fehér homokkal borított, mint a Thai-öböl túloldalán, Koh Phangan-ban. Az egyik teljesen nyugodt, 5 ember fordul meg rajta egész nap, a másikon egymást érik a bárok és éttermek, és ki lehet eléjük feküdni a napágyakra, és grillezett halat és tenger gyümölcseit zabálni, miközben belelóg a lábunk az óceánba.
Másrészt viszont, ha 5 méterre eltávolodunk a szállodától, akkor hatalmas mennyiségű szemetet látni mindenhol.
A hely szépségét sokan felfedezték, sok expat él itt, akik magukkal hozták a nyugati "kultúrát": diszkókat, piálást, de főleg a szabadosságot. Ez nagyon nagy kontraszban áll a khmerek szégyenlősségével, akik teljesen felöltözve fürdenek a tengerben.
Mivel sok a külföldi, a boltban magasak az árak (még európai mércével is), egy korsó sör viszont 50 cent, és egyik este 12 dollárból megvacsoráztunk ketten, úgy, hogy 4 malomkerék nagyságú tálon hoztak ki grillezett polipot, tintahalat, kagylót, halakat, húsokat, köretet, salátát, pirítóst meg szószokat.
Mit lehet itt csinálni? Áztatni magunkat a fürdővíz-hőmérsékletű tengerben, és vedelni az 50 centes Angkor vagy Anchor sört. Néhány napig kibírható.
