Itt járt csudalány

Mindenhova magammal viszem az Superman-köpenyemet, és valahogy mindig lefényképeznek Superman-pózban.

Ijen-fennsík, Jáva, Indonézia

2012.12.17. 20:38 lesson

A Gunung Bromo megmászása után szokás szerint betereltek minket a mikrobuszba, és bár nem kellett szerintem 200 kilométert sem megtenni, azért sikerült megint egész nap utazni. De legalább sötétedés előtt sikerült megérkezni egy Sempol nevű településre, innen közelítettük meg másnap az Ijen-fennsíkot.

Sempol egyébként egy nagyon kicsi falu egy mecsettel, egy hostellel és kb. 30 házzal, de jól el tudtuk tölteni itt az estét. Még a mikrobuszban megismerkedtünk két belga lánnyal, velük sörözgettünk, és mászkáltunk a faluban. Megnéztünk egy kávéültetvényt, és elsétáltunk egy vízeséshez, amelynek forró volt a vize.

A másnapi kirándulás eddigi életem egyik legérdekesebb élménye volt.

A fennsík és az ott található Ijen-vulkán a kénbányászatáról nevezetes. A kráterben felszínre tör a folyékony, forró kén, és ez a szabad levegővel érintkezve megszilárdul, és élénksárga mezőket alkot a vulkán kráterének alján. A szilárd ként a bányászok szabad kézzel, bármilyen védőfelszerelés nélkül termelik ki, és erre a célra készített kosarakban a vállukon, gyalogszerrel hordják le a vulkán lábánál található átvevőhelyre.

A munkájuk tehát abból áll, hogy a vulkán lábától az üres kosarakkal felmásznak a kráter peremére, leereszkednek a kráterbe, kitermelek legalább 60-70 kiló ként, azt felszállítják a peremre, majd lecipelik a vulkán lábához.

Számomra már az is megterhelő volt, hogy ezen a trópusi éghajlaton felmásztunk a hegytetőre. A kénnel megrakott kosarakat pedig meg sem bírtam mozdítani.

A túránkon hozzánk szegődött egy bányász, és elmesélte, hogy a környéken ez az egyetlen munkalehetőség a férfiaknak. Azt is elárulta, hogy egy kg kénért 300 rúpiát kap, (~5 Ft) azaz egy fordulóval kb. 300-400 forintnak megfelelő összeget keresnek. Azt hiszem, ennél keményebb munkát nehezen lehetne találni.

Maga a vulkán a bugyborékoló forró kénteléreivel, a fojtogató kéngáz párájával és türkizkék vulkáni tavával úgy néz ki, mint egy holdbéli táj. Itt járni olyan élmény volt, mintha nem is valóságban lettem volna.

kDSC04184 copia.jpg

kDSCN1897.jpg

kDSCN1831.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: vulkán érdekes tájak Indonézia Jáva

Gunung Bromo, Jáva, Indonézia

2012.12.16. 19:21 lesson

 

Yogyakartában befizettünk még egy társasútra , amelynek keretében 2 nap alatt eljutottunk Jáva közepéből a szomszédos szigetre, Balira.

Útközben két helyszínt érintettünk, az első Gunung Bromo volt.

Az utazás első napja tulajdonképpen buszozással telt. Reggel felvettek a szállásnál, és nagyon örültünk, hogy negyedmagunkkal voltunk egy mikrobuszban, és kényelmesen el lehetett férni. Természetesen korai volt az örömünk, mert minden a végére minden helyet elfoglaltak a mikrobuszban, annyira, hogy a sok csomagtól hátra sem lehetett dönteni az ülést, a lábunk meg nem fér el egy kötéltől, amivel a mikrobusz ajtaját rögzítették. Így reggeltől estig a mikrobuszban kuporogtunk, de estére el is jutottunk a Gunung Bromo-hoz közeli városba, Probolinggo-ba, ahol átszállítottak minket egy másik mikrobuszba, de a korábbi útitársaink mellé még mások is csatlakoztak hozzánk, így a 12 fős mikrobuszban 18-an voltunk, plusz a csomagok a tetőn. Ez a jármű juttatott el minket egy szerpentinen és úttalan utakon egy hegytetőre, a Cemoro Lawang nevű faluba, ahol a szállásunk volt.

Délkelet-ázsiai utunk során először fordult elő, hogy fáztunk, mert ilyen magason már hideg volt. Éhesek is voltunk, de olyan későn már nem volt nyitva a „szálloda” „konyhája”, így enni csak az útközben vásárolt kekszeket tudtuk.

Másnap volt reggeli, ami benne volt az árban: csupasz kenyér és kávé.

Reggel dzsipekkel vittek a faluból a Mount Penanjakan hegynek a tetejére, persze mondani sem kell, hogy több utas volt, mint hely.

Miután vége lett a közútnak és dzsipekkel már nem folytathattuk tovább az utunkat, felsétáltunk a hegytetőn található kilátóba, ahonnan megnézhettük a napfelkeltét a Gunung Bromo kráterével az előtérben.

Maga a név azt jelenti, hogy Bromo-hegy, és egy mai napig aktív vulkánt jelöl.

A vulkán és az azt körülölelő völgyben megülő köd látványa egyszerre volt fenséges és hátborzongató.

kDSCN1330.jpg

 

Miután kivilágosodott, visszatértünk a dzsipekhez, és testközelből is megnéztük a hegyet. A néhány évvel korábbi (2010-es, és 2011-es) kitörések miatt sokáig nem lehetett megközelíteni a Bromo-t, de nekünk szerencsénk volt, megmászhattuk a hegyet, és letekinthettünk a kráterbe.

kDSCN1474.jpg

gunung3.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: vulkán érdekes tájak Indonézia Jáva Délkelet-Ázsia

Yogyakarta, Jáva, Indonézia

2012.12.14. 15:43 lesson

Penangból visszabuszoztunk Kuala Lumpurba, mert onnan indult a gépünk délkelet-ázsiai utazásunk 4. országába, Indonéziába.

A yogyakartai (esetleg jogjakartai, yogjakartai vagy jogyakartai) leszállást követően megvettük az indonéz vízumot a repülőtéren, majd betaxiztunk a belvárosba, a szállásukhoz, amivel ezúttal nagy szerencsénk volt. A szokásos taktikánkat követve most egy bungalót kaptunk, bőséges reggelivel.

Becsekkolás után elsétáltunk egy közeli étterembe, és kipróbáltunk néhány indonéz specialitást: satay-t (csirkenyárs) mogyorószósszal és nasi goreng-gel (pirított rizs). Semmi meglepő, egyszerű, de pont ezért nagyon ízletes ételek ezek. Nem is bírnék egyébként semmi különlegeset enni, mert bár már vagy egy hete eljöttünk Phnom Penh-ből, még mindig rosszul vagyok az ottani kajálástól.

Első nap

Egy laza napot terveztünk mára, egy kis sétálgatást a városközpontban, illetve a város környéki nevezetességekhez, és a Balira való utazás megtervezését.

Ennek ellenére késő este volt, mire visszaértünk a szállásra.

Az utazásokat elintéztük, és elindultunk a Kraton-hoz, a szultán palotájához. Útközben leszólítottak a riksások, hogy menjünk velük, elvisznek a palotához, de útközben megmutatnak egy fesztivált is.
5000 rúpiát kértek (kb. 110 forint), és mivel még sosem ültünk riksában, naná, hogy belementünk.

Amikor megérkeztünk, akkor kiderült, hogy a fesztivál az tulajdonképpen egy batiküzlet, akik gondolom jutalékot fizetnek a riksásoknak minden átvert, naiv turista után.

Maga a bolt egyébként jó volt, az egyik művész mutogatta végig az alkotásokat, és vásároltunk is egy Ganésa-képet. (Ha már egyszer a világ legnagyobb muszlim lakossággal rendelkező országában voltunk, ugye.)

De mire itt végeztünk, a Kraton már bezárt, úgyhogy ezt valószínűleg már örökre elmulasztottuk, és azt eső is eleredt (a már szokásos, dézsából ömlő monszuneső), úgyhogy estig a piacon sétáltunk.

Ez a Kraton, kívülről:

kDSCN0896.jpg

A mai nap folyamán legalább 50-szer állítottak meg vihogó tinédzserek, hogy interjút készítsenek velünk. Az iskolában ugyanis állítólag azt a házi feladatot kapják, hogy az angol gyakorlása végett leszólítsák a turistákat, és beszélgessenek velük.  Mivel turistából nincs túl sok Jogjakartában, úgy tűnt, hogy az összes gyerek házi feladata kettőnkről szólt.

Emellett folyamatosan fényképeztek bennünket, de még a felnőttek is, mintha szó szerint nem láttak volna még fehér embert.

 

Borobudur-Prambanan

Jogjakarta közelében két világörökségi helyszín is van, ezekre szántuk a napot.

Mivel előtte kinéztük a neten, hogy az 1-es busszal el lehet jutni a városból mindkettőhöz, de senki, se a recepciós, s az utazási irodákban nem tudták megmondani, hogy honnan indul, így egész napra béreltünk egy taxit. A sofőr nagyon rosszul nézett ki, elmondta, hogy előző nap elvezetett a Gunung Bromó-ig meg vissza (az lazán megvan vagy 800 km).

Azt vettük észe, hogy vezetés közben többször majdnem lefejelte a kormányt, rájöttünk, hogy ilyenkor el-elszundított.

Miközben mi ott ültünk vele a hátsó ülésen, ő  félálomban lavírozott a kaotikus indonéziai forgalomban.

Szóltunk neki, hogy álljon meg, és igyon egy kávét, a továbbiakban meg próbáltuk szóval tartani. De ahogy egy pillanatra kifogytunk az "és melyik a kedvenc focicsapatod?" meg "régóta csinálod ezt a munkát?" szintű kérdésekből, akkor egyből megint lebillent a feje.

Egy ilyen pillanatban egyszercsak nekiment egy motorosnak. Semmi baj nem történt, talán csak a sárhányót nyomta meg a kicsit, de egyből azt gondoltam, hogy most aztán vége a mai napnak, nem megyünk innen sehova. Ehelyett a motoros nő mérgesen hátranézett, erre a sofőr tett egy jóvanmá-mozdulatot, majd a nő is legyintett egyet, és mindketten mentünk tovább. ...Hát, annyira nem reagálták túl.

Élve és sérülés nélkül eljutottunk Borobudurba.

A világ legnagyobb buddhista templomaként ez is szerepel az UNESCO Világörökségi listáján. A templom piramis alakú, teraszos kialakítású, a teraszok a földi létet és a szellemi világot szimbolizálják.

kDSCN0933.jpg

kDSCN0937.jpg

A teraszokon sztúpák sorakoznak, mindegyik egy Buddha-szobrot rejt magában.

 

kDSCN1008.jpg

Borobudur falait körös-körül domborművek borítják, így ahogy haladunk szintről szintre felfelé, a domborművek elmesélik Buddha életét, tanításait és korábbi életeinek eseményeit. A felfelé haladásnak meghatározott iránya van: spirálisan az óra járásának megfelelően, a másik haladási  irány ugyanis a démonoké.

kDSCN0961.jpg

A látogatás után még szétnéztünk és fényképezgettünk a környéken (Borobudur egy vulkanikus hegyvidék közepén fekszik, teraszos rizsföldek között), majd visszamentünk a kocsihoz.

A sofőr a hátsó ülésen aludt. Nem baj, egy kicsit talán kipihentebben fog vezetni. Elkezdtük szólítgatni. Semmi. Finoman próbáltuk felrázni. Semmi. Egy kicsit erősebben is. Még mindig semmi. Megnyomtuk jó hosszan a dudát. Nem mozdult. De legalább egy kisebb csődület odagyűlt körénk. Azok is elkezdték rázni, meg szólítgatni a sofőrt. Semmi. Remek, nem tudunk visszamenni, itt halunk meg Borobudurban.

Leültünk, na akkor gondolkodjunk! Nagyon elesettnek nézhettünk ki, mert a körénk gyűlt tömegből senki nem próbált ránksózni semmit, nem akartak interjút készíteni, csak segíteni próbáltak. Végül addig-addig ébresztgették a sofőrt, hogy valahogy visszatért titokzatos asztrálutazásáról.

Persze a világát nem tudta, így még mindig éber kómában vitt el bennünket a másik helyszínre, Prambanan-ba, ami szintén Yogyakartá-hoz közel fekszik, csak a másik irányban.

Görcsben lévő gyomorral, halálsápadtan meg is érkeztünk, és már épp nem tudtuk, hogy mi hiányzik, amikor megint elkezdett esni. Megint a monszun. Megint összefüggő vízfüggöny.

Végül is mi bajunk lehet, már biztos más is járt így, bokáig belegázoltunk a pocsolyákba, és körbejártuk a mai második világörökségi helyszínt.

Borobudur-ral ellentétben ez egy hindu templomegyüttes, amit a Trimurti-nak szenteltek. Ebben a hindu fogalomban ('három forma') a három fő erő, a teremtés, a fenntartás és a pusztítás egyesül, amelyeket Brahma-val, Visnu-val és Sivá-val azonosítanak.

Prambanan a hegyes, lépcsőzetes tornyaival a hindu építészet sajátosságait viseli magán. A 9. századi épületet egy 16. századi és egy 2006-os földrengés után helyreállították, így az látogatható, de néhány helyen védősisak viselése kötelező.

A tornyokban különböző hindu istenségek szentélyeit találjuk, de ezekről az eső miatt nem tudtunk túl sok képet készíteni.

Természetesen mire végeztünk a látogatással, az eső is elállt, így távozóban még pózoltam egyet a templomegyüttes előtt.

 

kDSCN1174.jpg

 A kocsihoz visszaérve ugyanaz fogadott, mint Borobudur-nál, és ugyanolyan forgatókönyv szerint egy laza félórácska alatt fel is ébresztettük a sofőrt, aki Buddha és a Timurti segedelmével végül sértetlenül visszajuttatott minket a szállásunkra.



Nagyobb térképre váltás

Szólj hozzá!

Címkék: időjárás vallás gasztronómia látnivalók Indonézia Jáva UNESCO Világörökség

Georgetown, Penang, Malajzia

2012.12.11. 11:12 lesson

A Thaiföldön és a Kambodzsában megszokotthoz képest olyan pontos volt a busz, hogy majdnem lekéstük, és olyan gyorsan suhant a jó minőségű autópályán, hogy szinte szédültem. 

Csak rossz helyre vitt. Rágugliztuk, hogy mennyire van a szállástól a buszpályaudvar, az alapján kb. 10 perc séta lett volna, de valahogy nem ott voltunk, ahol lennünk kellett volna. Ezért eltaxizunk a hostelbe, a taxis ismerte az utcát, de kellett körözni egy darabig, amíg megtaláltuk magát a szállást.

Az valami gyalázatos volt, elképesztő mocsokkal, és egy egyfolytában üvöltöző tulajdonosnővel. Most nem jött be "bukingdatcomon kiválasztjuk az aznapi legolcsóbb szállást"-stratégia.

Penang, vagy ahogy gyakran emlegetik, a "Kelet Gyöngyszeme" (Pearl of Orient), egyrészt a Maláj-félsziget nyugati oldalán fekvő sziget neve (a kettőt a Malakka-szoros választja el), másrészt így hívják a szigetet is magába foglaló, északnyugat-malajziai államot.

Penang fővárosa Georgetown, amelynek belvárosa szerepel az UNESCO Világörökségeinek a listáján. Az indoklás: a város multikulturális légköre, amit az évszázadok során a kínai és európai kereskedők alakítottak ki.

Valóban, Penang sokszínűsége még a Kuala Lumpur-inál is szembeötlőbb.

Egymástól néhány perc sétára találunk jelentős hindu és kínai templomot és muszlim mecsetet.

 

kDSCN0740 copia.jpg

kDSCN0661 copia.jpg

 

kDSCN0749 copia.jpg

Penangnak a világi építészete is jelentős, a legismertebb épület talán a Cheong Fatt Tze Mansion, ami a "Legjobb turistalátványosság" és a "Világ egyik legjobb villája" címeket is beleértve egy csomó kitüntetést begyűjtött.

kDSCN0671 copia.jpg

Érdekes a Khoo Kongsi kínai klán-ház is, amely ma már nem tölti be eredeti funkcióját, hanem múzeumként üzemel.

kDSCN0758 copia.jpg

A holland és a brit gyarmati évek is rajtahagyták a bélyegüket ezen a stratégiai helyen lévő államon. A Fort Cornwallis a tengerparton eredetileg védelmi célokat szolgált, később ez lett a penangi Legfelsőbb Bíróság székhelye is.

kDSCN0708 copia.jpg

A Fort Cornwallis-tól rövid sétára található Viktória királynő óratornya. A torony 60 láb magas, ezzel tisztelegtek a királynő előtt uralkodásának 60. évfordulóján.

 

kDSCN0711 copia.jpg


 Természetesen Penang-ban is elkapott minket a monszuneső, és hosszú órákig arra kényszerültünk, hogy valami zárt térben üldögéljünk.

Szerencsére a város nemcsak a változatos építészetéről híres, hanem a sok itt élő nemzet által meghonosított fúziós konyhájáról is. A városban egymást érik az utcai ételstandok és food court-ok, ahol a penangiak szinte tobzódnak a kedvenc időtöltésükben, az evésben. A food court-okban járva egyszerűen muszáj egy csomó mindent végigkóstolni, de az itt töltött két nap arra sem volt  elegendő, hogy kis adagokban végigkóstoljuk csak a leghíresebb specialitásokat.

A penang laksa (egy fűszeres tésztaleves) és az ais kacang azért megvolt. Ez utóbbi leírva borzasztóan hangzik, mert kondenzált tejjel leöntött zúzott jeget tartalmaz, amit csemegekukoricával, vörösbabbal és zselékockákkal tálalnak, az íze viszont nagyon finom.

Ha visszatérünk Penang-ba, akkor végigkóstolunk minden specialitást. Majd ügyelek arra, hogy ne Kambodzsából érkezzek, háborgó gyomorral.

 

 


Visualizzazione ingrandita della mappa

Szólj hozzá!

Címkék: időjárás történelem gasztronómia tengerpart látnivalók Malajzia Délkelet-Ázsia UNESCO Világörökség

Kuala Lumpur, Malajzia

2012.12.09. 23:35 lesson

Multikultiiii!!!!!!!!

A maláj főváros az a hely, ahol a világ legmagasabb ikertornyai szomszédságában a brit gyarmati építészet szép példáit láthatjuk, két sarokra onnan a kínai negyedbe érkezünk, néhány száz méterre pedig Little India Bollywood-ihlette cégérei közt találjuk magunkat.

Itt egy utcában megfér egymás mellett a muszlim mecset, a kínai pagoda, a hindu templom, a buddhista templomkolostor, a kálvinista és a katolikus templom. (Csak zsinagóga nincs, ugyebár. /Izraeli útlevéllel be sem lehet lépni Malajzia területére./)

Indulás előtt reggel le lettem cseszve, mert egy rövidnadrágot választottam a gardróbomból. ("Így akarsz belépni egy muszlim országba?") Szükséges is volt tisztességesen felöltözni, meg nem is. A mecsetekbe természetesen nem lehet belépni hiányos öltözetben, de a hindu templomokban szinte elvárás, a metrón meg senkinek sem tűnik fel egy rövidnadrágos alak, mert annyifélék az emberek: hidzsábot viselő muszlim nők, hinduk tradicionális öltözékben, kínai tinédzserek mangafigurának öltözve, rákvörösre sült európaiak I LOVE KL pólóban.  Sőt: Gangnam Style-os  pólót hidzsábbal viselő kínai.

A szállásunk a kínai negyedben volt, és egy kedves pandzsábi nő vezette. Nagyon segítőkész volt, és ez elfeledtette azt a tényt, hogy a szobánk kb. 2,5 négyzetméter volt, egy emeletes ágy majdnem elfoglalta az egészet, a hátizsákok már csak egymásra pakolva fértek el benne.

Hol is kezdjük a városnézést?  A tulajdonosnő figyelmeztetett, hogy jön az eső, és valami zárt helyet javasolt.

Naná, hogy a Petronas Towers lesz az a zárt hely. Elég borsos a belépő ára (kb. 20 euró átszámítva fejenként), ezért fel lehet menni a két tornyot összekötő Skybridge-re és a 86. emeletre is. 15 percenként indulnak csoportok, de hamar elkapkodják a jegyeket, így miután megvettük, várnunk kellett vagy 3 órát az indulásra. Ezalatt csináltunk vagy 6000 fotót a tornyokról, és sétálgattunk a hozzájuk tartozó plázában. Akármennyire is hisztiztem, nem kaptam meg a kinézett Prada táskát. :)

Maga a torony, meg a turisták szórakoztatására kitalált látnivalók sci-fibe illően high-techek.

Amikor indul a túra, akkor egy FogScreen-re vetített idegenvezető magyarázza el a tudnivalókat. A technika lényege, ahogy még én is értem, hogy a mozivászon szerepét egy vízpára felhő veszi át.

A tetején meg lehet nézni az épület makettjét, különböző interaktív játékokkal lehet szórakozni, illetve vannak kamerákkal és mátrixkód-olvasókkal felszerelt képernyők, amelyeken azon túl, hogy látjuk magunkat, a belépőjegyet az olvasó felé tartva különböző képeket jeleníthetünk meg, illetve különböző alkalmazásokat nyithatunk meg. Ez egy kicsit magas volt nekem, pláne, hogy 360 méterrel voltunk a város felett. Persze a kilátás sem volt semmi.

A lift 1-2 perc alatt leért, ekkor még csináltunk újabb 6000 fotót, immár éjszaka, a kivilágított tornyokról.

 

Első nap

A Rapid KL-lel (helyiérdekű vasút) elutaztunk a Batu Caves-hez, ami egy cseppkőbarlang-rendszer és hindu szentély a város külterületén.

A barlangrendszer 3 fő és több kisebb barlangból áll. A legnagyobb a Templombarlang, amelynek magas mészkőfalait hindu motívumok díszitik.

kDSCN0138 copia.jpg

A barlangba körülbelül 300 lépcsőn feljutni. A Batu Caves-ben mindenfelé makákómajmok szaladgálnak, mert a templomokat több istenségnek is szentelték, és ezek egyike Hanumán, a nemes majom. (A képen nem ő látható, hanem a lépcsősor, rajta én. A pirosruhás nő mellett látszik egy kismajom is.)

kDSCN0132.jpg

Nemcsak a Templombarlang, hanem több másik, például a Ramajana-barlang vagy a Művészeti Galéria-barlang is látogatható, de belépő ellenében. Mi ezek helyett a Sötét Barlangot látogattuk meg, egy ismeretterjesztő túra keretében. Itt nem találunk hindu szentélyeket, viszont meghallgathatjuk a túravezető előadását a különös flóráról és a faunáról ebben a trópusi cseppkőbarlangban.

A barlangok környéki települést szintén Batu Caves-nek hívják, hindu közösség lakja. Egy itteni indiai étteremben ebédeltünk. Banánlevélen hoztak ki egy vegetáriánus válogatást (rizst, naan kenyeret, curry szószokat), amelyet autentikus indiai módon, kézzel fogyasztottunk el.

Még szerettük volna folytatni a városnézést, ezért a Merdeka Square közelében szálltunk le a vonatról. Szétnéztünk a City Gallery-ben, majd a tér felé közeledve azt vettük észre, hogy gyülekeznek a felhők. A tér közepén jártunk, mire teljesen elsötétült az ég, és mire végigértünk, addigra elkezdett szemerkélni az eső. Kinéztünk a zebra túloldalán egy árkádos helyet, hogy oda beálljunk, de mire átértünk, már szakadt. Mire megkértük a már ottlévőket, hogy szorítsanak helyet, már ömlött. Összefüggő vízfüggöny volt az égen, ilyet még sosem láttam. Még a Koh Phanganban tapasztal monszuneső után is ez egy egészen új élmény volt. Csaknem 2 órán keresztül szobroztunk az árkádok alatt, és egy pillanatra sem csendesült. Aztán amilyen hirtelen jött, úgy el is állt, mintha elvágták volna. Az idő nagyon eltelt, ezért úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a szállás környékére. Láttuk útközben a folyót, ami az 1 nappal korábbi szintjéhez képest minimum 3 métert emelkedett.

Chinatown-ba visszatérve vettünk egy fényképezőgépet a régi helyett, így ezután már nem kell a vakvilágba, össze-vissza kattingatni, fogjuk látni, hogy mit fényképezünk. Egyébként azt hittük, hogy a kütyük, mint a fényképezőgép, jóval olcsóbbak itt, de nem.

Este sétálgattunk a kínai negyed piacán, ahol a párom megismerte az új szerelmét, feltétlen imádatának egzotikus tárgyát, a duriánt. Ehhez a Délkelet-Ázsiában honos furcsa gyümölcshöz nem lehet semleges módon viszonyulni. Vagy utálja valaki, vagy odavan érte. Sokak szerint csatornabűzt áraszt, ezért ki van tiltva zárt helyekről, repülőkről. Szerintem inkább hagymaszaga van, és az íze is ahhoz hasonlít, amellett, hogy édes, az állaga pedig a főzött tortakrémekre emlékeztet. Egyébként borzasztó tömény, és megfekszi az ember gyomrát, amire nekem különösen nagy szükségem van a prahok-kaland óta.

 

Második nap


Meglátogattuk a Brickfields negyedet, ami a sok indiai lakos miatt Little India-ként is szoktak emlegetni. A jellegzetes, vibrálóan színes épületek fűszer-, élelmiszer-, ékszer- és virágboltoknak adnak helyt.

kDSCN0450 copia.jpg

kDSCN0457 copia.jpg

 

Az indiai negyedben találunk még többek között mecseteket, katolikus és kínai templomokat. Cserébe Chinatown-ban található a Sri Mahamariamman hindu templom.

 

kDSCN0505 copia.jpg


Egy Kuala Lumpur-i városnézés nem lehet teljes a Menara Kuala Lumpur nélkül, amely a Petronas Towers "riválisa", kevésbé híres, viszont magasabb annál.

kDSCN0485 copia.jpg

Meglátogattuk még a Nemzeti Mecsetet és a Planetáriumot is.

Ez a sokszínűség tetszett nagyon Kuala Lumpurban, ha egyszer valamilyen okból vissza kell ide térnem, akkor nem nagyon fogok tiltakozni.

 


Nagyobb térképre váltás

Szólj hozzá!

Címkék: időjárás vallás gasztronómia szokások látnivalók Malajzia Délkelet-Ázsia

Phnom Penh, Kambodzsa

2012.12.05. 22:40 lesson

Utazás

Csoda történt! Alig egy órás késéssel indult a busz, és az egész távon (300-400 km) csak kb. 3 órát késett!

A szállással is nagy szerencsénk volt.  A foglaláskor megnéztük az értékeléseket, és csak negatívak voltak (kicsi, koszos, ablaktalan lyuk), de ugye az elv az elv, mindig a legolcsóbb ajánlatot foglaljuk le. Ehhez képest a mi szobánk tágas volt, tök jó kilátással. Aztán rájöttünk, hogy valószínűleg azért, mert dohányzó szobát kértünk, és annak szükségszerűen vannak ablakai. Tisztának ugyan nem nevezném, de az egész várost elárasztó elképesztő mocskot látva egy ÁNTSZ által hitelesített kórházi szobának tűnt.

Első benyomás: aki utazási iroda által szervezett krétai nyaralásokhoz van szokva, az ne jöjjön ide. Aki az utazásai során egy gyökeresen más kultúrába szeretne nyakig belemerülni, annak ajánlom, de 10 percenként használjon kézfertőtlenítőt, és hacsak nem olyan a gyomra, hogy a rozsdás szöget is megemészti, akkor ne egyen semmit. Utcai árustól valami felismerhetetlen dolgot végképp ne. Három nap alatt meg lehet nézni  a várost, addig ki lehet bírni kekszen.

Idefelé az úton egy Siem Reap-ban vásárolt könyvet olvastam, a First They Killed My Father-t. Egy ma Amerikában élő nő írta (Loung Ung), aki 5 éves korában, a Khmer Rouge hatalomátvétele után munkatáborba került, a rezsim bukásáig ott maradt, majd évekig egy thai menekülttáborban várta, hogy valaki Amerikából örökbe fogadja.

Egy kisgyerek szemszögéből írja le a Pol Pot-rezsim munkatáborait, az éhezést, azt, hogy a szüleit kivégezték, a bátyját félholtra verték, mert kukoricát lopott, a nővére meghalt kolerában, a kishúga éhenhalt, és még számtalan embert látott éhenhalni vagy megbolondulni az éhségtől.

A könyvet olvasva szinte szégyelltem magam, hogy mi folyton kesergünk a 20. századi történelmünkön, pedig eddig azt hittem, hogy annál viharvertebbet nem nagyon lehet elképzelni.

A rezsim négy éve alatt (1975-1979) a lakosság 1/3-a halt meg munkatáborokban vagy kivégzés által.

Ez adta meg az alaphangulatot Phnom Penh-hez, a fővároshoz, ahonnan alig 37 évvel ezelőtt evakuálták és küldték munkatáborba a teljes lakosságot.

A khmerek - a kambodzsaiak - viszont kedves, szerény emberek, és mindig mosolyognak. Amikor mi arra panaszkodunk, hogy Magyarország milyen rossz, magas a törlesztőrészlet, nem fizetik meg a munkánkat, stb, akkor érdemes lenne ezeknek az embereknek a történetét meghallgatni, és megkérdezni, hogy mégis hogy lehet az, hogy folyton vidámak, és boldognak tűnnek.

 

Első nap

 A várost nyomornegyedek szegélyezik, ahol minden szürke, mert belepi a vastag por. A városközpontban minden utcasarkon hatalmas szemétdomb áll, de a királyi palota, a templomok környéke és Tonlé Sap partja szépen rendben van tartva.

A királyi palota

kDSC03823 copia.jpg

A palota épületegyüttese:

kDSC03805 copia.jpg

Az Ezüst Pagoda (a padlóját színezüst járólapok borítják, innen a név)

kDSC03899 copia.jpg
Sztúpa a palota területén:

DSC03863 copia.JPG

Megnéztük még a folyóparti sétányt, ahol a Mekong összeér a Tonle Sap-pal, a Nemzeti Múzeum gazdag gyűjteményét, de csak sietve, mert rosszul éreztem magam.

Ebédre ugyanis valami kambodzsai specialitást akartunk. Elmentünk egy étterembe, ami a sült tarantuláról híres. Az étlap megtekintése nélkül azt rendeltünk, de sajnos elfogyott, ezért megkértük a pincért, hogy ajánljon valamit. A vicces nevű amokot (ami egy kókusztejes halcurry) már ismertük, ezért prahokot rendeltünk.

Ha van valaki, aki ezt olvassa, a lehető legnyomatékosabban felhívom a figyelmét, hogyha eljut Kambodzsába, semmilyen körülmények közt ne kóstolja meg a prahok nevű ételt.

Maga az étel tkp. rothasztott halból készült paszta, de nem írom le, hogy milyen íze van, mert egyeseket már attól kiverne a víz. Komolyan, amióta elkezdtem írni ezt a pár sort, és a prahokra gondolok, öklendezem, és többször mentem ki friss levegőt szívni, hogy visszafojtsam a hányingerem.

Rettenetesen éreztem magam, nem bírtam tartani magam hazáig, és - szégyen, nem szégyen, leírom -  sugárban lehánytam egy szemétdombot, mintha az nem lett volna magától is elég szép.

Mire mindent kiadtam magamból, már éjszaka volt. Ekkor elkezdett gyötörni a szomjúság, megittam az összes vizünket, de nem volt elég, és borzasztóan kívántam valami üdítőitalt, ezért leküldtem az ekkor már alvó barátomat, hogy sürgősen kerítsen valamit. Szegénykém felöltözött, és elbaktatott valamerre, ahol az éjjel-nappali üzleteket sejtette. (Phnom Penh-ben, ebben az éjszakai életéről híres, fejlett megapoliszban.) Kb. 2 km múlva talált is egyet, és visszatért vagy 6 liter innivalóval, ami reggelig már kitartott.

Ekkorra már biztos voltam benne, hogy a prahok nemcsak undorító, hanem toxikus is. Mert mennyit ehettem belőle? Belemártottam a pasztába egy zellerszárat, a számba tettem, majd azonnal kiköptem. Az van legalább 20 prahokmolekula. Ha ilyen mennyiség így elbánt velem, akkor ez egy igen erős méreg.

 

Második nap


Béreltünk egy tuktukot egész napra, és megnéztük a genocídium múzeumot és a "Gyilkos Mezőt", de nem vittük a superman-köpenyt, egyszerűen nem tűnt illendőnek ezeken a helyeken idétlenkedni.

A Tuol Sleng Genocídium Múzeum valaha iskolaépület volt, majd a vörös khmerek a hatalomátvétel után börtönné alakították. A rezsim bukásakor nyilván próbálták megsemmisíteni a bizonyítékokat, de ma is láthatók a börtöncellák, a kínzókamrák, az udvaron az akasztófa.

Az akasztófa mellett a következő szabályokat lehet olvasni khmer, francia és angol nyelven:

1. You must answer accordingly to my question. Don’t turn them away.
2. Don’t try to hide the facts by making pretexts this and that, you are strictly prohibited to contest me.
3. Don’t be a fool for you are a chap who dare to thwart the revolution.
4. You must immediately answer my questions without wasting time to reflect.
5. Don’t tell me either about your immoralities or the essence of the revolution.
6. While getting lashes or electrification you must not cry at all.
7. Do nothing, sit still and wait for my orders. If there is no order, keep quiet. When I ask you to do something, you must do it right away without protesting.
8. Don’t make pretext about Kampuchea Krom in order to hide your secret or traitor.
9. If you don’t follow all the above rules, you shall get many lashes of electric wire.
10. If you disobey any point of my regulations you shall get either ten lashes or five shocks of electric discharge.

forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Tuol_Sleng_Genocide_Museum

 

A Choeung Ek "Gyilkos Mező" egyike a Kambodzsa területén található kivégzőhelyszíneknek és tömegsíroknak.

Ma a gyilkos mező egy szép liget, közepén kis tavacskával. A bejáratnál mindenki kap egy lejátszót, fülhallgatóval, így séta közben végighallgatjuk a hely történetét. Tömegsírokon, vérmezőkön keresztül vezet az utunk, meghallgatjuk néhány túlélőnek a beszámolóját, megállunk egy fánál, amelyhez a gyerekeket csapkodták, hogy spóroljanak a tölténnyel. Az utolsó állomás egy emlékmű, egy pagoda, amelyet több emelet magasan az áldozatok koponyái töltenek meg.

A látottak hatása alatt szótlanul térünk vissza a szállásra, a tegnapi gyomorrontás miatt kólát vacsorázom.

Holnap korán reggel indul a gépünk Malajziába.

 

 


Visualizzazione ingrandita della mappa

Szólj hozzá!

Címkék: utazás történelem gasztronómia látnivalók Kambodzsa Délkelet-Ázsia

Sihanoukville, Kambodzsa

2012.12.02. 21:41 lesson

Már megint utazás országon belül, már megint elhittük, hogy közvetlen busszal eljutunk Siem Reap-ból Sihanoukville-be, már megint tévedtünk.

Az mondjuk jófejség volt, hogy a szállásról minibusszal vittek a távolsági buszhoz. Persze belénk állt az ideg, hogy "ezzel a minibusszal fogunk utazni az ország másik végébe, mi mindannyian?", de megkönnyebültünk, amikor megérkeztünk ahhoz a valamihez. Kívülről busznak nézett ki, de amikor belülről megláttam, akkor csak vakartam a fejem, mint a parasztbácsi az állatkertben a zsiráfon látván, hogy ilyen állat márpedig nincs.

Először is a cipőt le kellett vetni a bejáratnál. Aztán a buszból nem lehetett kilátni, mert szerintem le voltak festve az ablakai. De amitől agyszélhűdést kaptam, az a busznak berendezése volt. A sofőr azt mondta, hogy ez egy éjszakai busz, azok pedig ágyak. Valójában azonban polcoknak néztek ki, amelyekre fel kellett mászni. Miután bepakoltuk a kézipoggyászt, mert máshol erre nem volt hely, akkor nem maradt hely egy embernek sem, se vízszintesen, se függőlegesen, és itt kellett töltenünk kettőnknek az éjszakát.

Ráadásul a busz valami irtózatos módon rázott, de ugye megyünk a tengerpartra, de jó lesz, kibírjuk, és hajnalban meg is érkeztünk Sihanoukville-be.

- Ja, nem, bocs. Phnom Penh-ben vagyunk.

- Semmi baj, akkor még "alszunk" tovább.

-Nem, ez a busz nem megy tovább, le kell szállni.

Egy csomóan a buszon Ho Chi Minh városba tartottak, és azt hitték, hogy megérkeztek.

- Hát ez remek, akkor most hogyan tovább? - kérdeztük a jegypénztárost.

- Üljenek le, majd jön a busz Sihanoukville-be és Ho Chi Minh-be is.

- De mikor?

- Majd később.

Minimum 3 órát ültünk ott, és mondtak mindenfélét, hogy majd egyszer, nemsokára, húsz perc vagy két óra múlva biztos jön valami.

Biztosan nagyon csúnyán beszéltem a jegypénztárossal, mert látszott rajta, hogy teljesen kétségbeesetten telefonál mindenhova, aminek a vége az lett, hogy egy helyközi járatra tettek fel minket, és kambodzsai kabarét nézve végül eljutottunk Sihanoukville-be.

Szerintem az történt, hogy Siem Reap-ban eladnak jegyeket mindenféle úticélhoz, eljuttatják az utast Phnom Penh-be, ott meg majd valaki keres valami megoldást a továbbutazáshoz. Vagy nem. Az utas úgyse megy oda vissza reklamálni.

Na de fordítsuk  meg a bölcsességet, a úticél a lényeg, nem maga az utazás.

A szállásunk most nem volt olyan jó, inkább az "ennyi pénzért mit vársz"-kategória, de tágas volt, meg közel volt a parthoz.

Maga Sihanoukville egy borzasztóan ambivalens, de nagyon szerethető hely.

Egyrészt van vagy négy hatalmas tengerpartja, mindegyik ugyanolyan finom, fehér homokkal borított, mint a Thai-öböl túloldalán, Koh Phangan-ban. Az egyik teljesen nyugodt, 5 ember fordul meg rajta egész nap, a másikon egymást érik a bárok és éttermek, és ki lehet eléjük feküdni a napágyakra, és grillezett halat és tenger gyümölcseit zabálni, miközben belelóg a lábunk az óceánba.

Másrészt viszont, ha 5 méterre eltávolodunk a szállodától, akkor hatalmas mennyiségű szemetet látni mindenhol.

A hely szépségét sokan felfedezték, sok expat él itt, akik magukkal hozták a nyugati "kultúrát": diszkókat, piálást, de főleg a szabadosságot. Ez nagyon nagy kontraszban áll a khmerek szégyenlősségével, akik teljesen felöltözve fürdenek a tengerben.

Mivel sok a külföldi, a boltban magasak az árak (még európai mércével is), egy korsó sör viszont 50 cent, és egyik este 12 dollárból megvacsoráztunk ketten, úgy, hogy 4 malomkerék nagyságú tálon hoztak ki grillezett polipot, tintahalat, kagylót, halakat, húsokat, köretet, salátát, pirítóst meg szószokat.

Mit lehet itt csinálni? Áztatni magunkat a fürdővíz-hőmérsékletű tengerben, és vedelni az 50 centes Angkor vagy Anchor sört. Néhány napig kibírható.

kDSC03753 copia.jpg

kDSC03751 copia.jpg 

 

 


Visualizzazione ingrandita della mappa

Szólj hozzá!

Címkék: utazás gasztronómia tengerpart Kambodzsa Délkelet-Ázsia

Angkor, Kambodzsa

2012.11.30. 23:33 lesson

És újra csak: hűha, ezt látni kell. Illetve: csak az odautat, csak azt tudnám feledni.

Röviden: Koh Phanganon elmentünk a kikötőbe egy transzferbusszal, ott a zuhogó esőben vártunk egy hajót, a nyirkos ruháinkban órákig utaztunk a full légkondis hajón, a kikötőben felszálltunk egy buszra, amikor már elhelyezkedtünk, akkor megállt, lezavartak, és felszállítottak egy másik buszra, ami elvitt Bangkokba, útközben egyszer megállt, és pisilhettünk az undorító pottyantósban, és ettünk nemtommit, hajnali 3-kor megérkeztünk Bangkokba, de persze nem oda, ami a jegyen volt, eltaxiztunk az állomásra, kb. 10 órát ültünk a vonaton, a kétszemélyes fapadokon 3-an vagy 4-en, aztán megérkeztünk Aranyaprathet-be, tuktuk-kal elmentünk a határra, a sofőr rossz helyre vitt, és átvertek a vízumügyintézésnél, átgyalogoltunk a több kilométeres határszakaszon a porban és a trópusi hőségben, közben kiálltunk vagy 3 sort, átértünk a határon, ott egy busszal elmentünk a poipeti állomásra, ahol két francia csávóval megosztottunk egy taxit, amivel megérkeztünk Siem Reap határára, ahol vártunk egy tuktukot, ami elvitt a vendégházba.

Még rövidebben: ez kb. 40 óra alatt történt, retkesek voltunk, alig aludtunk és ettünk, és a nyűgösségfaktorunk kb. 10²³¹ volt.

De mint ahogy a kártyán folyton vesztő ember szerencsés a szerelemben, nekünk akkora mázlink volt a szállásokkal, mint amekkora rémálom volt az utazás.

Megint előre lefoglaltuk a neten a legolcsóbb szállást egy vendégházban, és kb. egy 3 csillagos szállodának megfelelő színvonalú ellátást kaptunk, gyakorlatilag aprópénzért, sőt, az ablakunkból egy krokodilfarmra lehetett látni.

Ez a szállás, és a többi általában, egyébként Siem Reap-ban van, ami Angkor mellé épült, hogy kiszolgálja az oda irányuló turizmust.

A következő 3 napot Angkorra szántuk.

 

Első nap


 Reggel béreltünk bicikliket a vendégházból, és azzal indultunk útnak. Az útikönyv útmutatásait követve ma a "Belső Kört" térképeztük fel.

Jó ötlet volt biciklivel menni, mert amit a köznyelvben Angkornak neveznek, az kb. 70 főbb és több száz kisebb templomot jelent, kb. 1000 négyzetkilométeren elszórva (ami csaknem kétszer akkora, mint Budapest területe).

Így 3 nap alatt természetesen esély sincs arra, hogy az egészet bejárjuk, de legalább a leghíresebb helyekre sikerült eljutni.

 

Angkorthom

 

Angkorthommal kezdtük, ami egy irdatlan nagy területen lévő épületegyüttes. A név azt jelenti, hogy nagy város, ugyanis ez volt a Khmer Birodalom utolsó fővárosa. 

Angkorthom mértani középpontjában fekszik a Bayon-templom.

A buddhista főtemplom nevezetességei a négy égtáj felé forduló arcos tornyok. A mosolygó arcok  egyes kutatók szerint az építtető, VII. Dzsajavarman király vonásait őrzik.

 kDSC03078 copia.jpg

 

kDSC03136 copia.jpg

Angkorthom részét képezi még pl. a Baphuon templom, az Elefántterasz, a Leprás király terasza. A városba a négy égtáj felől kapukon lehetett belépni, a délit teljesen helyreállították.

 

Ta Phrom

Innen elbicikliztünk egy szintén buddhista templom-kolostorba, Ta Phromba. Szerintem ez egész Angkor leglátványosabb helyszíne, mert a régészek abban az állapotban hagyták, ahogy rátaláltak a dzsungel közepén. A templom kapuit és szentélyeit gigantikus méretű fák nőtték be. A fák és a kövek annyira összenőttek, hogyha a fák kidőlnének, akkor az épület is leomlana.

Ezen a helyszínen forgatták a Lara Croft: Tomb Raider című film egyes jeleneteit. 

kDSC03299 copia.jpg

kDSC03295 copia.jpg

kDSC03326 copia.jpg

 

Estére a  végére értünk a "Belső Körnek", és a naplemente a Sra Srang nevű mesterséges tó partján ért minket. Megpróbáltuk volna élvezni a látványt, de pillanatok alatt körülvett vagy 10 kisgyerek, és mindenfélét ránk akartak sózni. Mivel Kambodzsában a riel-en kívül az amerikai dollár is hivatalos fizetőeszköz, de a centet nem nagyon használják, minden minimum 1 dollárba kerül (a turistáknak). Ha veszel egy vizet vagy egy mangót, az egy dollár. A gyerekek is egy dollárért akarták eladni a képeslapjaikat, hűtőmágneseiket vagy karkötőiket. Megköszöntük, nem kérünk semmit. Akkor a karkötős gyerek kettőt adott volna egy dollárért. -Kösz, de nem.  -Akkor 5 db 1 dollár. -Nem, nincs, rá szükségünk.  Addig-addig mondta, mígnem elérkeztünk a 21 karkötő 1 dolláros árhoz, de mégsem vettünk, mert egyszerűen nem kellett.

Nagyon sajnáltuk ezeket a gyerekeket, mert ötévesen már jobban beszélnek angolul, mint Magyarországon az érettségizett emberek többsége, sokan közülük mégsem járhatnak iskolába, mert a szüleiket támogatják ezekkel az üzletelésekkel. A képeslapos fiúcska Magyarországról még nem hallott, de nagyon örült, amikor meghallotta, hogy a barátom olasz, egyből mondta, hogy ciao bello meg Inter Milan, és még meg is számolt 10 képeslapot olaszul. (Őt otthon minimum csodagyereknek tartanánk.)

Viszont már idegesek és fáradtak voltunk, mert aznap ők voltak kb. a 200.-ak, akik zaklattak valamivel. A tudomásul nem vevés, meg a "nem, köszönöm" nem működik, az egyfajta win-win szituáció lett volna, ha mindtől veszünk valamit 1 dollárért, de annyi dollárunk meg ugye nincs.

A hazafele utat már sötétben tettük meg. Hál' istennek működött a biciklik lámpája, viszont visszasírtuk Bangkokot, mert az egy rendezett, nyugis kisvárosnak tűnt innen nézve, már ami a közlekedést illeti. Az, hogy a lámpák meg a jelzések csak dísznek vannak, az itt is megvan, de itt ráadásul mindkét sávot, az útpadkát és a járdát is használják bármilyen irányú közlekedésre. Mi az útpadkán haladtunk, a  megfelelő irányban, amikor egyszer csak szembejött egy kivilágítatlan motoros. Fogalmam sincs, hogy hogyan sikerült elkerülni az ütközést, de mindenesetre csoda, hogy élünk.

 

Második nap

Azzal akartuk kezdeni a napot, hogy megnézzük a napfelkeltét Angkor Wat-ban, de természetesen nem bírtunk felkelni, így azzal kezdtük a napot, hogy megnéztük Angkor Wat-ot napvilágnál.

Leírhatom a közhelyeket, hogy Kambodzsa jelképe, az ország fő turisztikai látványossága, mennyország a földön, a hindu vallás Olimposz-hegye, és a tényekre is kitérhetek, hogy ez minden idők legnagyobb vallásos célú épülete, hogy tökéletes szimmetria uralja, gyönyörű domborművek díszítik, egy hatalmas vizesárok veszi körül.

De maradjunk annál az egy szónál, hogy megdöbbentő. Ahogy Bayon a furcsaságánál, és Ta Phrom a sejtelmességénél, úgy Angkor Wat a méreteinél fogva az.

Óriási, hatalmas, monumentális, grandiózus, gigantikus. Felfoghatatlan. Tényleg. Amikor elindulsz a vizesárok feletti hídon, és csak mész, mész, és már azt hiszed, hogy megérkeztél, akkor a bejáratnál vagy, aztán megint csak mész, mész, és a központi szentély bejáratánál vagy, megint csak mész, megint elérsz egy kapuhoz, belépsz, mész, és a szentély környékén vagy, felmászol, körülsétálod, és meglátod a Visnu-szobrot a közepén.

A képeken sajnos elég kicsinek látszik, de mondjuk én is nagyobb vagyok a valóságban.

kDSC03387 copia.jpg

kDSC03383.jpg

Aztán sikerült el is tévedni, és már nem tudom, mit kerestünk, de Bakheng-ben, a hegyre épült hinduista templomban kötöttünk ki.

Ekkor már napok óta rossz volt a fényképezőnk, így ezeket a képeket úgy csináltuk, hogy nem láttuk a kijelzőn, hogy mit fényképezünk. Bakheng templomában azonban meggyújtottam egy füstölőt Siva tiszteletére, és a fényképező megjavult. Aztán mikor eljöttünk onnan, megint elromlott. Annyira, hogy Angkorból több használható csudalányos kép nincs is, a harmadik napról pedig egyáltalán semmi.

De a Bakheng-es megvan:

kDSC03454 copia.jpg

 A hazaút most is halálfélelemben, de balesetmentesen zajlott, ezért este megjutalmaztunk magunkat egy sörrel az Angkor What? nevű kocsmában.

 


Visualizzazione ingrandita della mappa

Szólj hozzá!

Címkék: utazás vallás szokások látnivalók Kambodzsa Délkelet-Ázsia UNESCO Világörökség

Koh Phangan, Thaiföld

2012.11.26. 11:50 lesson

Ide sem volt olyan egyszerű eljutni.

Ugye Chiang Mai-ból indultunk repcsivel, és Phuket szigetére mentünk. Mivel kb. éjfél környékén értünk oda, így a reptéren aludtunk, amihez egyébként hozzá vagyunk szokva, csak most egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni, mert meg voltam fázva a raftingolás miatt, és úgy tűnt, hogy ezen a reptéren nem tartják be az éjszakai repülési tilalmat, mert folyamatosan hallottuk a bejelentéseket a járatokról, és kb. 10 ezer ment el mellettünk a bőröndöket vonszolva.

Hajnalban az eső is elkezdett esni, de kimentünk a terminál elé a transzferbuszhoz, ami nem jött, ezért megtaláltak a magáncégek képviselői, és azzal zaklattak, hogy velük menjünk a városba. Először elzavartuk őket, de kb. kétórás várakozás után meguntuk, így végül beadtuk a derekunkat, és sokszoros áron eljutottunk Phuket Town-ba.

Itt lepakoltunk a szálláson, és 2 songthaew-val elmentünk a tengerpartra. Ekkorra már kb. du 2 óra volt.

A tengerpart itt amúgy nagyon szép, csak a miliő nem igazán nyerte el a tetszésünket: egymást érik a szórakozóhelyek, és az utcán meg a parton hömpölyög a brit és orosz turisták tömege. Azaz pont olyan, mint Protaras, a ciprusi nyaralóhely, ahol dolgoztunk.

De legalább ezt is láttuk, és sikerült elintézni az utazást Koh Phangan-ra.

Thaiföld alakját egy elefántfejhez szokták hasonlítani. Phuket az elefánt ormányának nyugati felén van, az Adamant-tengerben, és nekünk a keleti oldalra kellett eljutni a Thai-öbölhöz, és ez viszonylag könnyen is ment. Egy kényelmes buszban, a gyönyörű Krabi tartomány tájai közt megérkeztünk az „ormány” túlsó felére, Surat Thani kikötőjébe.

Innen komppal lehet eljutni Koh Phangan szigetére. Elvileg 2 óránként járnak kompok, de mivel az ilyesmivel soha nincs szerencsénk, bejött a papírforma, és a kompunkat indoklás nélkül eltörölték, így végül kb. 4 órás várakozás után tudtunk felszállni egy kompra. Már öreg este volt, mire Koh Phanganra értünk, és éjszaka, mire megtaláltuk a szállást. (Előző nap foglaltunk a neten.)

Nagyon nyűgösek voltunk, de megérte.

A szép, új, jól felszerelt bungalónk kb. 20 lépésre volt a fehérhomokos tengerparttól. A tulaj zárás után főzött nekünk curry-t, majd némi sörözés és séta után álomba zuhantunk a szúnyogháló-baldachinos ágyon.

Koh Phangan egyébként a full moon-bulikról híres, amikor a világ minden tájáról érkezett partiarcok ellepik a sziget délkeleti sarkát. Mi az ellentétes sarkon voltunk, úgyhogy ebből nem éreztünk semmit, szerencsére, mert már egy kicsit öreg vagyok ahhoz, hogy neonfestékkel a testemen nonstop toljam a partit a tűzzsonglőrökkel.

Ehelyett négy nyugodt, tökéletes nap következett. Eredetileg tovább akartunk menni a szomszédos szigetre, Koh Tao-ra, de túl jól éreztük magunkat itt.

Csak mászkáltunk a lisztszerű homokban a gyönyörű tengerpartokon, ahol senki sem volt rajtunk kívül, áztattuk magunkat a fürdővíz-meleg tengerben, felmásztunk a kókuszpálmákra, degeszre ettünk magunkat friss hallal és gyümölccsel.

Egyik nap béreltünk robogót, és bejártuk a sziget nyugati részét. Robogót 100 baht-ért (800 Ft) lehet bérelni egy napra, és a benzin literje 40 baht, amit benzinkút hiányában kiürült palackokból árulnak az út szélén.

Az általunk legszebbnek tartott beach-en (a Had Salad-on) megláttunk néhány bungalót, közvetlenül a tengerparton. Egymásra néztünk, és egyszerre mondtuk, hogy itt akarunk élni hátralévő életünkben: a lehető leghippibb bambuszbungalók voltak, a teraszon függőággyal. Megkérdeztük a tulajt, hogy van-e szabad bungalója. Volt. Ha jól emlékszem, ez is 100 baht volt egy napra. Megbeszéltük, hogy másnap kivesszük, mert a korábban lefoglalt szállásunkon még volt hátra egy nap.

Itt aztán még lustább napok következtek, első nap csak snorkeleztünk a bungaló előtt, másnapra meg megérkezett a monszuneső, így csak feküdtünk a függőágyban.

Az utolsó itt töltött éjszakán és az elutazásunk napján annyira esett az eső, hogy elmosta a tengerpartot. Szó szerint. A bungalótól a szomszédos szálloda recepciójáig, ahol tudtunk szerezni transzfert a kikötőbe, térdig érő vízben gázoltunk el.

A nagy semmittevésben nem volt időnk képeket csinálni, úgyhogy utolsó este pótoltuk be. Mivel fürdőruhában voltam, csak egy olyan van, amin nem látszik annyira a habtestem. Szégyenlős lévén, ezt az egyet töltöm fel.

Ez mondjuk egyáltalán nem adja vissza a hely szépségét, és a bácsi sikeresen photobomb-ol a bal szélen.

kDSC03027 copia.jpg

 

 


Visualizzazione ingrandita della mappa

Szólj hozzá!

Címkék: időjárás utazás tengerpart Thaiföld Délkelet-Ázsia

Damnoen Saduak, Thaiföld

2012.11.17. 00:09 lesson

A név Thaiföld egyik úszó piacát takarja, ami Bangkoktól kb. 100 kilométerre található. Valaha fontos szerepet töltött be, ma már inkább csak turisztikai attrakcióként szolgál.

Ide úgy jutottunk el, hogy befizettünk egy kirándulásra a hostelhez közeli 865 utazási iroda egyikében, és reggel a szállásuk elé jött a minibusz, és délután oda vitt vissza.

Az úszó piacon reggelente több száz keskeny, lapos csónak indul útjára, hogy a szintén csónakkal közlekedő vásárlóknak kínálják portékájukat. Az árusok színes ruhában, nagy szalmakalappal a fejükön, fel-alá evezve kínálják az áruikat, általában friss gyümölcsöt és zöldséget, szuveníreket és frissen sütött ételeket.

A kirándulás tartalmazott egy motorcsónakos utat, amelynek során körülvittek minket a piachhoz közeli faluban, így betekintést nyerhettünk a cölöpházakban lakó emberek életébe. Láttunk egy nénit, aki a háza előtt "sepregetett", azaz összegyűjtötte a szemetet meg a hínárt a vízből egy célszerszámmal, és megtekintettük az itteniek jellegzetes háziállatát, a csatornaparton sütkérező krokodilt is.

kDSC01981 copia.jpg

kDSC01973 copia.jpg

 


Nagyobb térképre váltás

Szólj hozzá!

Címkék: látnivalók Thaiföld Délkelet-Ázsia

süti beállítások módosítása