Most aztán igazán bepótoltuk, hogy az elmúlt fél évben csak a munkahelyünket meg az oda vezető utat láttuk Ciprusból.
Béreltünk egy autót, aminek a története nagyon jellemzően bemutatja a ciprusiak karakterét.
A szezon utolsó utáni hetében már csak egy nyitva tartó autókölcsönzőt találtunk, ahová bementünk érdeklődni. Megkérdeztük, hogy mennyibe kerül a legolcsóbb autó két napra.
- 40 euró.
- Hű, az nagyon sok. Itt dolgoztunk az egész szezonban, nem tudna adni valami kedvezményt?
- Jó, akkor, legyen 35 – egyezett bele a nő, mert zárás előtt már nem valószínű, hogy talált volna ügyfeleket, és az 1 euró haszon több, mint a 0.
- Akkor ugye két napra az 70 euró.
- Nem, nem, 2 napra 35 euró.
Hm. Ezzel jól jártunk.
- És mennyi a kaució?
- Áá, hagyjuk, elég ha lefénymásolom az útlevelüket.
- Értem, és teli tankkal hozzuk vissza?
- Nem muszáj. Most is kb. félig van, valahogy úgy hozzák vissza.
- És jegyzőkönyvbe vehetjük most közösen, hogy milyen sérülések vannak az autón?
- Fölösleges, tudom, hogy mi a baja.
- És milyen kocsijaik vannak?
- Ott áll a sarkon egy kék, az megfelel?
- Tökéletes. És mikor hozzuk vissza?
- A 48 óra leteltével, tehát...hétfőn 9-re. Ha én nem lennék itt, akkor csak adják be a kulcsot a mellettünk lévő irodába.
- Rendben, viszontlátásra.
Kocsit tehát 3 perc 48 másodperc alatt béreltünk, majd fogtunk egy térképet, és elindultunk azzal a céllal, hogy két nap alatt a lehető legtöbbet megnézzük a szigetből.
Az első megálló a megjegyezhetetlen nevű Choirokoitia volt, ahol egy neolitikus település maradványai találhatók.
A helyszín szerepel az UNESCO Világörökségi Listáján. A régészeti feltárások során kör alakú épületekre bukkantak, amelyek mind eredeti, mint helyreállított formájukban megtekinthetők.
