Itt járt csudalány

Ciprus fővárosa az egyetlen a világon, ami két ország területén fekszik, ezért is van két neve: a Lefkosia a görög, a Nicosia pedig a török változat.

A sziget történelme bővelkedik etnikai konfliktusokban. Az oszmán birodalom idején nagy számú török népesség érkezett ide, a 19 században pedig a Brit Birodalomhoz került, és egészen az 1960-ig a Korona igazgatása alatt maradt. A görögök és a törökök között már ekkor megjelentek az etnikai konfliktusok. 1955-ben görög nacionalisták szervezete szabadságharcba kezdett a britek ellen, melynek eredményeképpen Cipruson egyetlen köztársaság jött létre, melynek vezetésében a görögök és a törökök etnikai arányuk szerint képviseltették magukat.

Ezt követően az ország elnöke, Makariosz érsek olyan kiegészítéseket tett Ciprus alkotmányában, melyek életbe lépésével a törökök kisebbségi státusba süllyedtek. Feszült belpolitikai helyzet állt elő, Ciprus vegyes lakosságú részein etnikai zavargások robbantak ki, melyek azt eredményezték, hogy 1964-ben ENSZ-békefenntartók vonultak be a szigetre, és létrehozták az úgynevezett „zöld vonalat” a görög és török területek között.

A békefenntartók ellenére 1974-ben a görög nacionalisták puccsot hajtottak végre Makariosz ellen. A török többségű területeken véres konfliktusok robbantak ki, ezért Törökország hadserege – a muszlim kisebbség védelmében – néhány nappal később megindította a hadműveletét. A görög rezsim sikertelenül próbálta megállítani a tengeren az offenzívát. A szigeten elszabadult a káosz, a görögök és a törökök egyaránt etnikai tisztogatásokba kezdtek. A török csapatok rövid időn belül uralmuk alá hajtották a sziget 37%-át, ezzel lényegében kijelölve a Cipruson keresztülfutó „zöld vonalat”, majd 1975-ben kikiáltották az Észak-ciprusi Török Köztársaságot. Észak-Ciprus szuverenitását az ankarai kormányon kívül a világ egyetlen országa sem ismeri el. Lakossága szinte teljes egészében muszlim vallású és a török etnikumhoz tartozik.

(1974. július 20. A török hadsereg inváziót indít Ciprusra, http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1974_julius_20_a_torok_hadsereg_invaziot_indit_ciprusra/ felhasználásával)

Ez a bizonyos „zöld vonal” áthalad Ciprus fővárosán, így a nicosiai utcákon sétálva gyakran belebotlunk valami ilyesmibe:

 További történetek Ciprusról elérhetők a képre kattintva.  

A sétálóutca nagyjából ugyanolyan, mint a bármelyik a világon, azzal a különbséggel, hogy itt így következnek egymás után az épületek: cipőbolt, szuvenírbolt, Marks&Spenser, kioszk, határ.

A határon átkelve viszonylag gyors útlevélellenőrzés és vízumügyintézés után megérkezünk az Észak-ciprusi Török Köztársaságba. Ez gyakorlatilag úgy néz ki, hogy 20 méter megtétele után egy teljesen más kultúrába csöppenünk: mások az emberek, más a vallás, más a nyelv, más a valuta. Itt gyakran fordulnak elő balkormányos autók (azaz olyanok, mint nálunk), pedig Cipruson baloldali közlekedés van (azaz fordítva működik). A konyha is más egy kicsit, és ezt egyáltalán nem bántam, mert Cipruson egyébként a sok angol miatt nagy népszerűségnek örvendenek az angol konyha remekei, tehát hasábburgonyát hasábburgonyával esznek, itt viszont ettem jó fűszeres kebabféleséget és savanyúságokat.

Bazároztunk is, ez ugye elengedhetetlen, hiszen gyakorlatilag Törökországban voltunk, vehettünk volna „Burberry”, „Gucci” és „Ralph Lauren” cuccokat 5 euróért vagy annak megfelelő török líráért. Ha már az áraknál tartunk, minden jóval olcsóbb, mint a déli részen, ha én ott laknék, biztos idejárnék vásárolni.

Nicosia északi részének nem is lehetne jellemzőbb épülete, mint a Selimiye-mecset, amely egykor a Szent Zsófia-székesegyház volt. Egy gótikus katedrális, amelyhez hozzáépítettek egy minaretet, a belső dekorációját pedig lefestették fehérre, és Korán-idézetekkel helyettesítették.

A déli, görög rész szerintem nem olyan szép, mondjuk inkább úgy, hogy érdekes. Bennem az az egy benyomás él, hogy rengeteg ázsiai van itt, állítólag a hazájukból menekülők és Európába tartók Ciprust használják mintegy ugródeszkának. Nem elég tehát az etnikai problémákhoz az „őslakos” görög és török népesség, rengeteg brit is van itt, de látszólag még ezeknél is több a fülöp-szigeteki, indiai, bangladeshi.

Azért készítettünk képeket Makarios érsek palotájánál és a Függetlenségi Emlékműnél.

Larnaca (görögül:Λάρνακα), ami Ciprus déli partján található, az ország harmadik legnagyobb városa Lefkosia és Limassol után. Az Agia Napába vagy Protarasba tartó turisták valószínűleg a város repülőterére fognak érkezni. A paphosi mellett ez az ország másik hivatalos repülőtere, mert a nicosiai a török részen található, annak csak Törökországgal van kapcsolata. Mi is ide érkeztünk, de nyilván a bőröndökkel nem indultunk neki a várost felfedezni, ezért az első adandó alkalommal egy kirándulást szerveztünk ide.

A város központjában található a Finikoudes nevű tengerparti promenád, ahol sok városi busznak a végállomása található, többek között a reptéri busznak, illetve a Larnakát más városokkal összekötő intercity buszoknak is. Mi is ide érkeztünk az intercity busszal, visszafele azonban már egy másik helyről indult a busz, mert elterelték a forgalmat egy fesztivál miatt, de erről természetesen semmiféle tájékoztatás nem volt sehol. Már éppen azon filóztunk, hogy Larnakában töltsük-e az éjszakát vagy elinduljunk autóstoppal, amikor megérkezett a 711-es busz, ami elvileg egyébként egy városi busz, gyakorlatilag azonban Larnakát köti össze Protarassal, így végül ezt az 50 km-es távot 1 euróért (!) tettük meg fejenként.

A Finikoudes promenádon egymást érik az éttermek, szállodák, bárok, turistacsalogató látványosságok, mint pl. a városnéző busz. Épp odaérkezésünk után néhány perccel indult a busz, ezért úgy döntöttünk, hogy befizetünk rá, de előtte még csináltunk egy fotót a sétánnyal párhuzamosan futó strandon. Május elején vagyunk, látszik, hogy már meleg az idő, de az is, hogy a strand elég kihalt, még nem indult be a szezon.

A buszból láttuk a tengerparti erődöt, és Larnaka óvárosi részét, itt képeket természetesen nem tudtunk készíteni. Az első megálló az Angeloktisti középkori templom volt, ide a hiányos ruházatom miatt nem engedtek be, és egyébként is nagyon elfoglalt voltam, ekkor kaptam ugyanis a heti hívást otthonról.

A következő állomás a Hala Sultan Tekke volt, egy mecset és minaret, amely a muzulmánok legfontosabb zarándokhelyei közé tartozik. Ezen a helyen van ugyanis eltemetve Mohamed próféta nevelőanyja. Az arabok Ciprus elleni hadjárata során járt a szigeten, és a mai mecset közelében halálos balesetet szenvedett. Sírja fölé a 18. században emeltek kupolát.

A Hala Sultan Tekke mellett található a sóstó, ahol elvileg több ezer flamingót figyelhetünk meg, ez ugyanis a madarak kedvelt költőhelye, mi azonban sajnos nem láttunk egyet sem.

Utunk során meglátogattuk a XVIII. századi vízvezetéket, a Kamares-t is.

Az utolsó megálló a ciprusi templomokra jellemző modern bizánci stílusú ortodox Phaneromeni templom volt, amely alatt katakombák találhatók.

Nagyobb térképre váltás

Most egy kicsit keletebbről jelentkezem, meg délebbről is, egészen pontosan a 35. szélességi fokról, Ciprus délkeleti csücskéről, a Cape Greko-ról vagy egy kicsit görögösebben a Cavo Greko-ról (még görögösebben: Καυο Γκρεκο.)

Ide tettük át a székhelyünket, egyik mediterrán vidékről a másikra, mert Olaszországban nagyon nehéz munkát találni – nekem egyáltalán nem sikerült –Cipruson meg a turistaszezonban igen könnyű – én kb. 2 óra alatt találtam. Most tehát itt élünk, itt próbálunk beilleszkedni, itt próbáljuk kiismerni a helyi szokásokat, illetve megtanulni a nyelvet; ezért írtam ki feljebb tudálékosan görög karakterekkel a hely nevét.

Első látásra nagyon hasonlít Kalábriára, és ezt nemcsak én mondom, hanem a velem lévő kalábriai is. Ez persze nem véletlen, hisz mindkettő helynek igen erős (Ciprusnak erősebb) görög gyökerei vannak. Az emberek egyforma lazaságánál és a két hely növényvilágának nyilvánvaló hasonlóságánál számomra érdekesebb a kommunikáció és az emberek hozzáállásának egyformasága. A nemleges válasz kifejezésére például mindkét helyen csak csettintenek a nyelvükkel, olyasformán, mint amikor mi ingerülten ciccegünk. A ciprusival beszélgetve mindenki azt veszi először észre, hogy minden második szavuk az, hogy taxi vagy daxi. Aztán rájövünk, hogy senki sem akarja a szolgáltatását ránksózni, ők egyszerűen csak így ejtik ki a görög en taxi ’minden rendben’ kifejezést. Aztán egy idő után az azt vesszük észre, hogy már kötőszó helyett is minden helyzetben mi is daxizunk. Olyan ez, mint az olaszoknál a „non ti preoccupare”, azaz ne aggódj, de fordíthatjuk ezt kontextustól függően „jóvanazúgy’-nak, „lesz@rom”-nak, „na, nem baj”-nak, „jóvanmá’”-nak, stb. A daxizás meg a ciccegés annyira mindennapos és fontos, hogy állandóan azt ismételgetem az első időkben, hogy könnyebben befogadjanak a helyiek.

A városka, ahol élünk, Protaras, egy üdülőhely gyönyörű, kékzászlós tengerparttal, sétálóutcával, szuvenírboltokkal, szállodákkal, éttermekkel, bárokkal. Innen egy pár kilométerre található Agia Napa, amit szintén a fenti szavakkal tudnék jellemezni, azonban ez jóval híresebb és nagyobb Protarasnál. Kettejük között található a 101-es és 102-es busz útvonalán Cavo Greko, ami egy természetvédelmi terület.

A helyekhez való közelsége miatt gyakran látogatják a non-stop italozásban megfáradt orosz és brit turisták.

A hely egyik fő látványossága a természetes hídként emlegetett furcsa kőképződmény.

Cavo Greko stratégiai helyzete miatt egy brit támaszpont is található itt, ahhoz tartoznak a képen látható magas oszlopok, de hogy mik ezek tulajdonképpen, azt nem tudom, mert civilek ezt a támaszpontot nem közelíthetik meg.

Ez tehát azt jelenti, hogy a fokra, a sziget görög részének legdélkeletibb pontjára nem lehet eljutni, de enélkül is magas lehet az adrenalinszintünk a nyaktörő sziklákon mászkálva.

Nagyobb térképre váltás

Egy másik népszerű hegyvidéki kirándulóhely a tengerparttól távoli görög falucska, Pentedattilo. Nem túl sűrűn lakott település, munkahely hiányában elvándorolt innen a lakosság, a megmaradtak látszólag két-három szuvenírboltból tartják fenn magukat, és a hagyományos kézműves mesterségeket folytatják.

Pentedattilo Kalábria történetének és kultúrájának egy sokkal régebbi szeletét is őrzi. Ez a vidék korábban (kb. a i. e. 8. századtól megszakításokkal a középkorig) görög fennhatóság alatt állt és a Magna Graecia (Nagy Görögország) nevet viselte. Lakói sajátos, a görög, bizánci és római elemeket ötvöző, kultúrát hoztak létre, és nyelvük is az ezen hatások összeolvadásából létrejött grikó nyelv, amelyet itt, Pentedattilóban és még néhány környékbeli faluban a mai napig beszélnek.

Pentedattilo elnevezése a föléje magasló, ugyanilyen nevű sziklaképződmény nevéből származik, melynek jelentése: öt ujj. Ha megnézzük a képeket, és van egy kis fantáziánk, akkor feltűnik, hogy a sziklának kéz alakja van. Ha elhittük a balatoni kecskekörmök legendáját, akkor ezt is látni fogjuk.

További történetek a csizma orrából az angol nyelvű blogon.

Az eddigi posztokban arról volt szó, hogy milyen szép tengerpartok vannak Kalábriában. Mi, magyarok, csak tátjuk a szánkat, hogy egyes szerencsések olyan gyönyörű helyeken élnek, ahová mi csak a vakációnk során jutunk el. Irigykedünk, hogy milyen jó nekik, a hószakadásban a buszmegállóban állva, vagy egy dögmeleg nyári napon az olvadó betonon pedig arról álmodozunk, hogy milyen jó lenne a tengerparton.

Ezek a kalábriaiak meg egy olyan helyen élnek, hogy állandóan a tengerbe botlanak: kinéznek az ablakon, ott a tenger, munkába mennek, a tengerparti úton vezet az útjuk, lemennek egy sörre, a kocsma is a tengerparton van. Úgyhogy egy kicsit unják már azt a sok vizet, épp ezért ha kikapcsolódni vágynak, akkor inkább a hegyek felé veszik az irányt. A kalábriaiak körében az egyik legnépszerűbb hely a hegyekben található Gambarie, ahol a pancsikolás helyett lehet kirándulni, sétálgatni, télen pedig síelni. Amikor mi az éven először fürödtünk a hegy aljában lévő Tropeánál, és ezt megírtuk minden kalábriai barátunknak, akkor az egyik visszaírt, hogy az menő, ugyanis ő kb. 20 km-rel odébb éppen síel. Szóval van itt Kalábriában minden.

Same in English. 

Nagyobb térképre váltás

Az első hely, ahol viszonylag sok képet sikerült lőni, és nem kell magyarázkodni, hogy: „igen, a képen ennek és ennek kellene látszódnia, csak rosszul sikerült a kép, sötét lett, kitakarom a köpenyemmel, meg még azt a valamit is érdemes megemlíteni, csak nem fényképeztük le...”

Úgyhogy beszéljenek önmagukért a képek:

Tropea nemcsak az érintetlen, tiszta tengerpartjáról híres, hanem az itt termesztett hagymáról is. Az olaszul cipolla rossa-nak, kalábriaiul cipudda rossa-nak hívott növényből készítenek lekvárt, fagylaltot, kenyeret, süteményt. A név azonban ne tévesszen meg senkit, hiszen szó szerint vöröshagymát jelent. Azonban a növény maga a mi fogalmaink szerint lilahagyma, (és hogy tovább bonyolítsam, az általunk vöröshagymának nevezett fűszernövény viszont  olaszul cipolla gialla, azaz sárgahagyma.)

Ha már az ételeknél tartunk, akkor megjegyeznék egy másik furcsaságot is. Az olaszok ugye híresek a fagylaltjukról, a gelato-ról. Ezt egy igazi tropeai – és dél-olasz általában – azonban nem kehelyből vagy tölcsérből, hanem briósból eszi, amibe olyan nagy adag fagyi fér, hogy a magamfajta, 4 dekás gombócokon szocializálódott, kontinentális lakosnak komoly kihívást jelentenek.

Same in English. 

Taormina kisváros Szicília keleti partján, az Etna lábánál. Ha nagyon figyelmesen megnézzük, akkor a kép hátterében kivehetőek a vulkán körvonalai.

Gyönyörű tengerpartja van, a víz jó meleg, 2012. március 16-án fürödtünk itt a tengerben.

A képen látható kis sziget neve Isola Bella. (Mi más lenne, Olaszországban mindent és mindenkit megillet ez a jelző, még a csúnyácska nőket is, egyértelmű, hogy ez megejtő szépségű szigetecske is egyszerűen ezt a nevet kapta. Természetesen a férfiakra és a hímnemű dolgokra a hímnemű végződésű melléknév, a bello használatos. Érdekes megjegyezni, hogy a szicíliai nyelvjárásban ezek a szavak bedda és beddu alakban használatosak, így a sziget neve a helyiek szerint: Isula Bedda.)

A szigetet a szárazfölddel egy homoknyelv köti össze, mely dagály idején víz alá kerül. Ilyenkor úszva lehet megközelíteni a szép szigetet, de mi apály idején voltunk ott, így át tudtunk sétálni. A sziget természetvédelmi terület, mert számos ritka állat-és növényfajnak ad otthont, és szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján.

A következő képeken szintén a sziget látható, közelebbről, illetve én vagyok lefényképezve a vízben, a sziget irányából.

Maga a város egy kiadós séta (és kb. 200 méter szintkülönbség) után érhető el a tengerpartról. Az óvárosi rész nagyon hangulatos, egymást érik a régi, mediterrán stílusú lakóházak, a kézműves boltok és a bárok. A két kép a belvárosban készült.

Taormina neve ismerős lehet a művészettörténet iránt érdeklődők és a pécsiek számára. Csontváry Kosztka Tivadar ugyanis több képet festett a városban (Holdtölte Taorminában, A taorminai görög színház romjai) A görög színház romjai a mai napig láthatók, de idő hiányában ide már nem sikerült eljutnunk.

Nagyobb térképre váltás

Messina az a város, ahová az utazó meg fog érkezni, ha Olaszország felől szárazföldi-tengeri közlekedés kombóval közelíti meg Szicíliát. Ezt a várost látom a szoroson túl az ablakból minden nap. Igazából annyira közel van, hogy tiszta időben az autókat is lehet látni, távcsővel pedig akár még az ablakokon is be lehet kukkolni. Ezt nem tapasztaltaltam, csak mondták. Khm...szóval nincs messzi, na.

Ez a hely is első látásra szerelem volt számomra: egy dél-olaszországi város, ahol a villamossíneket pálmafasor szegélyezi. Ez nem a pálmafák miatt furcsa, hanem azért, mert ez egy olyan dél-olaszországi város, ahol egyáltalán van tömegközlekedés. Egy jelentős kikötő-és egyetemi város, de mégis olyan a hangulata, hogy az ember egy régi Lollobrigida-film forgatási helyszínén érzi magát: az emberek megállnak a főtéren az ismerőseikkel pletykálkodni, a népes gyereksereg meg futkározik körülöttük.

Ha már a filmeknél tartunk, a Keresztapa-trilógiának hatalmas kultusza van errefelé, az ajándéktárgyak nagy részén például Marlon Brando szerepel az Il Padrone felirat kíséretében, kisebbik részüket pedig pirospozsgás, vidám mafiosok és mafiosák díszitik. Ez persze csak első blikkre vicces, az egyszerű emberek és vállalkozók életét még a mai napig is gyakran lehetetlenítik el maffiaérdekek. Mindenki tud olyan történetet a környezetében, hogy egy ismerőst vagy annak az ismerősének az ismerősét megfenyegette, elintézte vagy kivégezte a maffia. Ez kb. olyan, mintha forgattak volna egy kultfilmet az ’56-os forradalomról, és ma a Vörösmarty téren zenélő vöröscsillagokat és ÁVÓ-egyenruhás plüssmackókat lehetne venni.

Az egyszeri turista számára azonban Messina valóban elragadó a mór stílusú házaival, a tengerpartjával, és az élénk közösségi életével.

Nézzünk meg, hogy hol pózolt a Csudalány ebben a városban.

Az alábbi képen a kikötő látható. A képről nem teljesen egyértelmű, de a kikötőnek természetes kasza alakja van (tehát a szárazföldből kinyúlik egy keskeny, íves földnyelv), ez az adottség tette lehetővé, hogy itt egy jelentős kikötő létesüljön, illetve ez adta a város régi nevét is: Zanklé (görög ’kasza’). Az európai történelem szempontjából is igen jelentős ez a hely, ugyanis 1347-ben itt került Európába és innen terjedt el a kontinens harmadát kiirtó pestisjárvány.

Ezen a képen távlatból is megfigyelhetjük a kikötő parttal párhuzamos földnyelvét, alattam a város terül el, a háttérben pedig Calabria látható.

A következő kép ugyanitt készült, csak másik szögből, a háttérben a Tempio Votivo di Cristo Re látható. A hegyre emelt barokk hatású épület az 1900-as évek elején épült. A régi és eredeti épületek nem gyakoriak a városban, ugyanis 1783-ban és 1908-ban is nagy erejű földrengés rázta meg a területet, lerombolva Messinát és a környező városokat.

A város legismertebb nevezetessége, a dóm is többször elpusztult, majd újjáépítették. A képen a dómhoz tartozó harangtorony és óra látható, amely nemcsak az időt mutatja, hanem öröknaptárként is funkcionál, és a csillagjósok is használhatják, hiszen megmutatja, hogy az egyes bolygók melyik csillagjegyben állnak éppen. Ezt az öröknaptárt az ott folyó építkezések miatt sajnos nem tudtuk a megfelelő szögből lefényképezni.

Nagyobb térképre váltás

Alighogy megérkeztem Kalábriába, már tovább is álltunk Milánóba, igaz csak 4 napra, hivatalos ügyben. Hiába nem léptük át a határt, olyan érzés, mintha egy másik országba kerültünk volna. A hőmérséklet jóval alacsonyabb, az árak meg jóval magasabbak. Például: egy koktél egy bárban 9 euró, egy saláta, 2 szendvics és 2 kávé összesen kb. 20 euró. Én egyébként is szörnyülködöm a magyarországihoz képest magas árakon, de ez még az őslakos uramnak is túlzás.

Más a nyelvjárás is: a kalábriai fül számára a milánói dialektus idegesítő affektálás, én persze nem hallom a különbséget.

Persze hogyne lenne különböző a két hely: Kalábriában többnyire kisebb városok találhatók, Milánó pedig egy metropolisz, itt koncentrálódik Olaszország ipara, illetve ez a világ egyik divatfővárosa. Emiatt feltűnőn magas az egy négyzetméterre jutó kórosan sovány és nagyon stílusosan öltözött fiatal lányok száma.

A párom élt és dolgozott itt, és ennek megfelelően nagyon utálja ezt a helyet, és felkészített rá, hogy mennyire borzasztó lesz, mert itt sosem látni az eget, mert mennyire drága itt minden, és mert az emberek a metrón olyanok, mint a zombik. Magyarán azért, mert ez egy nagyváros. Ha itt kellene élnem, akkor lehet, hogy én sem találnám élhetőnek, de a turistaként itt töltött 4 nap alatt csupa kellemes élményben volt részem.

Ahhoz lusták voltunk, hogy minden „kötelező” látnivalónál csináljunk képeket, így nem fényképezkedtem a Castellónál vagy Napóleon diadalívénél, viszont pózoltam egy másik, egy noname diadalívnél.

A milánói dómot, amely a világ 4. legnagyobb székesegyházának számít, persze én sem hagytam ki. A fehérmárványból készült gótikus és reneszánsz elemeket ötvöző épület lenyűgöző a számos tornyával és szobrával.

A dómhoz közel található a Galleria Vittorio Emanuele II. Elegáns üzletek, mint a Gucci vagy a Louis Vuitton, és felsőkategóriás éttermek találhatók itt - de még McDonald's is, a hagyományos piros-sárga helyett a helyhez illő elegáns arany-fekete dizájnnal. A bevásárlóárkádot a milánóiak "Milánó szalonjának" (il Salotto di Milano) hívják, amelynek az elegáns mozaikpadlójához egy legendát is szőttek. A galéria közepén, ott, ahol állok, egy bika látható a padlón. A hagyomány szerint a rá kell állni a bika legnemesebbik szervére, és háromszor meg kell fordulni a sarkunkon, ez állítólag szerencsét hoz. Én is követtem a hagyományt, most csak a szerencsémre várok.

 Same in English. 

Calabria tartomány jelentős városa a csizma orrában, Messinával átellenben található. A két kép a Reggio Calabria-i tengerparti sétányon (lungomare) készült, egy III. Viktor Emánuel szobor előtt, illetve az ahhoz közel eső katedrális előtt készült.

Same in English.

Egy olasz költő szerint ez a sétány Olaszország legszebb kilométere.

Ezt a dicséretet én kiterjeszteném egészen odáig, hogy Calabria és Szicília Európa legszebb vidéke. Számomra legalább is ez a két tartomány a legszebb, amit valaha láttam. Vadregényesek a tájak, hangulatosak a kisvárosok, gyönyörűek a tengerpartok. A hely adottságai még sincsenek kiaknázva: kevés a szálloda, az étterem, a vendégcsalogató üzletek, programok. Mivel nincsenek ilyen lehetőségek, turisták ritkán keresik fel ezt a vidéket, és mivel nincsenek turisták, nincs kereslet az új helyekre, és ha van is valami kezdeményezés, az sokszor hamvába holt ötletnek bizonyul. Ebben a 22-es csapdájában vergődik Calabria, nem tudom, hogy kikecmereg-e valaha belőle. Amennyire én látom, az is alapvető probléma, hogy Nápolytól délre nincs jó minőségű autópálya, és nemzetközi repülőtér sem. Mintha Olaszország véget érne ott, és onnan „lefelé” barbár törzsek élnének. Pedig tényleg kár érte, sokkal szebb (az én ízlésemnek), mint az összes görög, spanyol vagy akármilyen tengerparti üdülőhely, ahol életemben jártam.