A Gunung Bromo megmászása után szokás szerint betereltek minket a mikrobuszba, és bár nem kellett szerintem 200 kilométert sem megtenni, azért sikerült megint egész nap utazni. De legalább sötétedés előtt sikerült megérkezni egy Sempol nevű településre, innen közelítettük meg másnap az Ijen-fennsíkot.
Sempol egyébként egy nagyon kicsi falu egy mecsettel, egy hostellel és kb. 30 házzal, de jól el tudtuk tölteni itt az estét. Még a mikrobuszban megismerkedtünk két belga lánnyal, velük sörözgettünk, és mászkáltunk a faluban. Megnéztünk egy kávéültetvényt, és elsétáltunk egy vízeséshez, amelynek forró volt a vize.
A másnapi kirándulás eddigi életem egyik legérdekesebb élménye volt.
A fennsík és az ott található Ijen-vulkán a kénbányászatáról nevezetes. A kráterben felszínre tör a folyékony, forró kén, és ez a szabad levegővel érintkezve megszilárdul, és élénksárga mezőket alkot a vulkán kráterének alján. A szilárd ként a bányászok szabad kézzel, bármilyen védőfelszerelés nélkül termelik ki, és erre a célra készített kosarakban a vállukon, gyalogszerrel hordják le a vulkán lábánál található átvevőhelyre.
A munkájuk tehát abból áll, hogy a vulkán lábától az üres kosarakkal felmásznak a kráter peremére, leereszkednek a kráterbe, kitermelek legalább 60-70 kiló ként, azt felszállítják a peremre, majd lecipelik a vulkán lábához.
Számomra már az is megterhelő volt, hogy ezen a trópusi éghajlaton felmásztunk a hegytetőre. A kénnel megrakott kosarakat pedig meg sem bírtam mozdítani.
A túránkon hozzánk szegődött egy bányász, és elmesélte, hogy a környéken ez az egyetlen munkalehetőség a férfiaknak. Azt is elárulta, hogy egy kg kénért 300 rúpiát kap, (~5 Ft) azaz egy fordulóval kb. 300-400 forintnak megfelelő összeget keresnek. Azt hiszem, ennél keményebb munkát nehezen lehetne találni.
Maga a vulkán a bugyborékoló forró kénteléreivel, a fojtogató kéngáz párájával és türkizkék vulkáni tavával úgy néz ki, mint egy holdbéli táj. Itt járni olyan élmény volt, mintha nem is valóságban lettem volna.
