Itt járt csudalány

Mindenhova magammal viszem az Superman-köpenyemet, és valahogy mindig lefényképeznek Superman-pózban.

Chiang Mai, Thaiföld

2012.11.19. 23:56 lesson

A nyüzsgő Bangkok után ellátogattunk ebbe a nyugodt, csodálatos városba, ami mindkettőnknek első látásra szerelem volt.

A számtalan építészeti remeken, a gasztronómiai különlegességeken, a várost körülvevő természeti kincseken, a színes piacokon túl is van a városnak valami megfoghatatlan bája, ami már akkor magával ragadott minket, amikor songthaew-n utazva az állomásról a szállásra tartottunk.

Bizony, volt szállásunk, mert még Bangkokban intéztünk a neten, mégpedig azzal a taktikával, hogy a bukingdatcomon lefoglaltuk a legolcsóbb Chiang Mai-i szállást. Odaérve kiderült, hogy nagyon jól választottunk, mert egy kedves család által vezetett tiszta, központban lévő vendégházat találtunk, kettőnknek 3 napra kb. 4000 forintért.

Utazás

Az ideutazással már nem volt ilyen szerencsénk, pedig azt jobban megszerveztük, azaz még indulás előtt tájékozódtunk a neten, hogy van éjszakai vonat Bangkokból Chiang Mai-ba. De jó, gondoltuk, akkor éjfél körül felszállunk a hálókocsiba, ezzel egy éjszakai szállást is megspórolunk, és mire reggel felkelünk, már meg is érkeztünk Chiang Mai-ba.   Aha.   

A jegypénztárnál kiderült, hogy már csak ülőhely van. Mit volt mit tenni, felszálltunk, és eltettük magunkat holnapra, ülve. Sikerült is valamennyit aludni, de mikor reggel felkeltünk, még nem voltunk ott. Nem baj, menetrend szerint kb. még 3 óra. Közben néztük a tájat, igyekeztem jó fotókat csinálni, hogy feltehessem facebook-ra "thai táj" címmel, de fogalmunk sem volt, hogy hol vagyunk. Aztán szóba elegyedtünk az útitársainkkal, más hátizsákos turistákkal, egy buddhista szerzetessel, és egy kedves nénivel, aki egész út alatt integetett a tájnak, és közölték, hogy valahol félúton vagyunk.

Így hát vettünk reggelire kaját, az egész idő alatt fel-alá járkáló árustól reggelit, azaz főtt rizst, és amíg azt ettük, megállapítottuk, hogy az olasz vasút meg a MÁV nem is olyan szar, és hogy nem kell kiakadni, türelemesnek kell lenni, mert ez az első utunk országon belül, és megyünk még Kambodzsába, ahol biztos ennél is rosszabb a helyzet.

Kb. délután 2 óra tájban, amikor már csak vagy 200 kilométer volt hátra, megállt a vonat. Először mindenki csak amolyan buddhista nyugalommal üldögélt tovább. 20 perc elteltével a turisták elkezdtek nyűgösködni, kérdezősködni, hogy mi lesz már. A szerzetes meg az integetős néni csak mosolygott. OK. A kérdezősködéstől nem indul meg a vonat, nyugodtunk bele, és akkor végre csak  elindult. Hátrafelé.

Hosszú perceken és kilométereken keresztül csak ment és ment hátrafelé. A kalauz megnyugtatott minket, hogy nincs semmi probléma, csak az évnek ebben a szakában gyakran alámossa az eső a töltést, és nagyon veszélyes rajta haladni. Azt ugyan nem értettem, hogy ezért miért kell hátrafelé menni, de mindenestre nagyon megnyugtatott.

Végül megállt a vonat, és elindult előre, és este 7 tájban meg is érkeztünk Chiang Mai-ba, azaz 20 óra alatt megtettünk  700 km-t.

Az állomáson fogtunk egy songthaew-t, ami egy jellegzetes délkelet-ázsiai jármű, tkp. egy teherautó, csak nem áru van a platón, hanem ülések.

Első este

A becsekkolás és egy életmentő zuhanyozás után muszáj volt enni és inni valamit, így kimentünk a városba.

A Night Market-en található Food Court-ban igen jó kajákat lehet enni. Mostanra már tudtuk, hogy amiben van kókusztej és csípős (azaz az ételek nagy része), az csak finom lehet, így jól bezabáltunk curry-ből. Itt minden sarkon lehet kapni a helyi specialitásokat, egy kolbász- és egy tepertőféleséget, amik a magyar ízlésnek is megfelelnek.

A sétánk során észrevettük, hogy kis tüzek pettyezik az eget, de el nem bírtuk képzelni, hogy mik lehetnek, aztán a főtérre érve megtudtuk. Itt nagy papírlampionokat árultak, közepükben egy-egy mécsessel. A mécsest meggyújtva a lampion felszáll az égbe, és elviszi a kívánságokat Buddhának. Kb. két héttel a Loi Kratong fesztivál előtt voltunk, aminek során több ezer ilyen lámpást eregetnek az égbe, illetve mécseseket bocsátanak útjukra a folyón kis csónakokban. A mécsesek fénye Buddhát szimbolizálja, a csónakok vagy lámpások pedig a harag, a rossz gondolatok elengedését. Mi is vásároltunk egy ilyen lámpást, és felengedtük az égbe.


Városnézés

A templomokkal kezdtük, konkrétan a Wat Chedi Luang-gal, Wat Man-nal és a Wat Phra Singh-gel.

kDSC02292 copia.jpg

 

kDSC02300 copia.jpg

kDSC02196 copia.jpg

Forgattunk imamalmot, láttunk okostelefonon játszó szerzeteseket, megtanultuk, hogy milyen pozíciói vannak Buddhának, de ennyi wat egy napra egy nem buddhista embernek bőven elég.

Többek közt azért, mert Thaiföldön a legnagyobb udvariatlanság cipővel bemenni egy lakóházba, néhány üzletbe, hogy a templomokat már ne is említsük. Ezért mindegy egyes épületbe belépve cipő le, kilépve cipő fel. Ez nekem nem is volt annyira furcsa, de a velem lévő olasznak, aki mindig meglepődik azon is, hogy én lakáson belül leveszem a cipőmet, már annál inkább.  

Az is nagy tisztelenség, sőt szentségtörés, ha valaki a lábfejét egy Buddha-képmás felé fordítja, így a templomokban le kell ülni "sellőülésben", úgy, hogy a lábfejünket magunk alá gyűrjük. Mivel a barátomnak többször műtötték a térdét, egyszerűen nem képes így ülni.

A templomok után a Sunday Walking Street felé vettük az irányt. Ahogy a neve is utal rá, az utca vasárnaponként sétálóutcaként működik, amikor egy piac települ ide. Itt nagyon sajnáltuk, hogy a hátizsákunkban nincs hely, mert annyi szép és olcsó autentikus kézművesterméket lehet kapni. A teljesség igénye nélkül: kézzel faragott szappanvirágokat, gyönyörű selyemsálakat, szövött táskákat, az észak- thaiföldi, ún. Lanna-kultúra jellegzetes termékeit és természetesen street foodot.

A standokat meg-megszakítják színpadok, ahol thai táncokat mutatnak be, és rögtönzött performanszok.

A Chiang Mai Night Market-et is megnéztük, ami minden tekintetben nagyon hasonlított a sétálóutcára.

A nap folyamán két programra is befizettünk, egy egynapos dzsungeltúrára és egy félnapos főzőtanfolyamra, a kettőért együtt két főre összesen kb. 10 ezer forintnak megfelelő összeget fizettünk.

Dzsungeltúra

A Chiang Mai-ban töltött második teljes napunkat arra szántuk, hogy megismerjük a város körüli esőerdőt.

Ennek során is songthaew-val hoztak és vittek minket egész nap. Egy francia-belga vegyespáros, egy kínai milliárdos házaspár és a túravezető tartott velünk.

Először egy orchidea-és pillangófarmon álltunk meg, majd elvezettek a dzsungel közepébe. Az autóút végétől még egy jó órás séta volt, mire elértünk a célunkhoz, egy vízeséshez.

Itt rájöttem, hogy nagyon találó az esőerdő kifejezés, mert úgy éreztük magunkat, mint a székely a viccben, aki lepisálta a nadrágját. (A székely visszamegy a házba a permetes nadrágjában, és az asszony megkérdezi tőle, hogy: "Esik?" - "Nem, fúj."). Vagy az eső, vagy a vízcseppek a fákról, vagy a vízesés cseppjei, valami mindig zuhogott a nyakunkba vagy csöpögött a fejünkre. Mivel már teljesen mindegy volt, úgy döntöttünk, hogy lezuhanyzunk a vízesésben.

Így felfrissülve folytattuk tovább a túránkat egy elefántfarmra. Itt ettünk pad thai-t, majd az elefántokat is megetettük cukornáddal, majd megint útra keltünk, ezúttal elefántháton. Jaj, nagyon jó volt! Nagyon aranyos az elefánt feje felülről, és annyira érdekes, ahogy az a behemót állat szinte kecsesen lavírozik a meredek, keskeny turistautakon.

Elvitt bennünket egy folyópartra, ahonnan csónakkal kellett folytatnunk az utunkat. Felvettük a mentőmellényt és a bukósisakot, és beszálltunk a gumicsónakba. Elmondták dióhéjban a vadvízi evezéshez szükséges instrukciókat, elindultunk, és azzal a lendülettel bele is fordultunk a vízbe. Az első ösztönös reakcióm az volt, hogy a hozzám legközelebb ülő kínai csaj után kaptam, de annyira röhögtünk mindannyian, hogy nem bírtam megtartani, és elsodródott. A víz persze meleg volt és sekély, így nem lett semmi baja. Fuldokolva a nevetéstől aztán sikerült valahogy irányba fordítani a csónakot és elindulni.

Minden kis örvénynél vagy vízesésnél nagyokat sikongattunk, ahogy megfordult velünk a csónak vagy a nyakunkba kaptunk egy újabb nagy adag vizet. A francia srác nagyon mókásnak találta, hogy direkt ellentétesen csinált mindent. Amikor a túravezető azt mondta, hogy "stop", akkor ő elkezdett eszeveszett módon lapátolni, amikor azt hallottuk, hogy "back", akkor ő elkezdett előrefelé evezni. Ennek az lett az eredménye, hogy percenként beleesett a vízbe, és kurjongatva, euforikus állapotban úszott vissza a csónakhoz.

Sajnos véget ért ez az etap is, de csak azért, hogy átszálljuk egy bambusztutajra. Gondoltunk, hogy ez már nyugodtabb lesz egy kicsit, mert mások olyan méltóságteljesen, nyugodtan szelték a vizet a tutajokon. A miénk természetesen megint megfeneklett, és megint beborultunk a vízbe. Ezen meg a túravezető kapott majdnem röhögőgörcsöt, úgyhogy a fiúk szabadították ki a tutajt. Maga az utazás is érdekes volt, mert a súlyunktól megsüllyedt a tutaj, így derékig vízben ültünk, ha meg felálltunk, akkor annak természetesen az lett a vége, hogy beleestünk a folyóba.

Partraszállás után megszárítkoztunk, azaz kicsavartuk fejenként egy hordónyi vizet a ruháinkból, és hazavittek minket a songthaew-n. A kimerültségtől nagyon könnyen elaludtunk, nem zavart, hogy egy kisbaba bömbölt a gipszkarton fal túlsó oldalán.


Főzőtanfolyam

Ez a program is úgy indult, hogy egy transzfer minibusszal értünk jöttek a szállásra.  A sofőr közölte, hogy erre a napra csak ketten vagyunk az egész tanfolyamra.

Megérkeztünk a piacra, ahol találkoztunk a tanárunkkal, a tündéri Miu-val. A kezünkbe nyomott egy-egy kosárkát, és elindultunk bevásárolni. Miu türelmesen megmutogatta az egzotikus alapanyagokat és elmagyarázta a különbséget az egyes rizsfajták közt, majd a kosarunkba rakott néhány dolgot, ami az ételeinkhez kell.

A vásárlás után elmentünk a tanfolyam helyszínére, ami igazából Miu háza, és elmondása szerint az egészet ő és a családja építette és szépítette.

Megmutogatta a konyhakertet, megismertük az egyes fűszernövények hatásait, és szedtünk is azokból, ami kellett a főzéshez.

Mind a ketten hatféle ételt készítettünk el: előételt, salátát, pirított tésztát, currypasztát, curryt és desszertet. Azaz összesen 12 ételt tanultunk meg, amit otthon meg lehet főzni, ha találunk otthon kaffir lime-ot, galangal-gyökeret, tamarindot, citromfűszárat, és egyéb, kontinentális vagy mediterrán éghajlaton nem élő növényeket. Meg persze pea aubergine-t, aminek a magyar neve - mint ahogy azt kitartó guglizás után megtudtam - ebszőlő.

Nem tudnám megmondani, melyik étel volt a lefinomabb, ezért csak felsorolok néhányat, amit már a Michelin-csillagos szakácsok szintjén tudunk megfőzni: tom yum-leves, zöld curry, tavaszi tekercs, pad thai és ragadós rizs mangóval.

Egész délelőtt csak főztünk és ettünk, megtanultuk, hogy a thai-ok villával és kanállal esznek, de undorítónak találják, ha valaki a villát a szájába teszi, azzal csak a kanálra tolják az étel. A kajálás végeztével  kiültünk a kertbe teázni Miu-val, aki mesélt az iskola elindításáról, a tanulóiról és Chiang Mai-ról. Bármeddig el tudtuk volna hallgatni ezt a bájos lányt a szép kertjében, de el kellett érni a repülőt, mert vártak az új kalandok.

Gyönyörű Chiang Mai, remélem, látlak még.

 

 


Visualizzazione ingrandita della mappa

Szólj hozzá!

Címkék: utazás gasztronómia szokások látnivalók Thaiföld Délkelet-Ázsia

A bejegyzés trackback címe:

https://csudalany.blog.hu/api/trackback/id/tr865299275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.