És újra csak: hűha, ezt látni kell. Illetve: csak az odautat, csak azt tudnám feledni.
Röviden: Koh Phanganon elmentünk a kikötőbe egy transzferbusszal, ott a zuhogó esőben vártunk egy hajót, a nyirkos ruháinkban órákig utaztunk a full légkondis hajón, a kikötőben felszálltunk egy buszra, amikor már elhelyezkedtünk, akkor megállt, lezavartak, és felszállítottak egy másik buszra, ami elvitt Bangkokba, útközben egyszer megállt, és pisilhettünk az undorító pottyantósban, és ettünk nemtommit, hajnali 3-kor megérkeztünk Bangkokba, de persze nem oda, ami a jegyen volt, eltaxiztunk az állomásra, kb. 10 órát ültünk a vonaton, a kétszemélyes fapadokon 3-an vagy 4-en, aztán megérkeztünk Aranyaprathet-be, tuktuk-kal elmentünk a határra, a sofőr rossz helyre vitt, és átvertek a vízumügyintézésnél, átgyalogoltunk a több kilométeres határszakaszon a porban és a trópusi hőségben, közben kiálltunk vagy 3 sort, átértünk a határon, ott egy busszal elmentünk a poipeti állomásra, ahol két francia csávóval megosztottunk egy taxit, amivel megérkeztünk Siem Reap határára, ahol vártunk egy tuktukot, ami elvitt a vendégházba.
Még rövidebben: ez kb. 40 óra alatt történt, retkesek voltunk, alig aludtunk és ettünk, és a nyűgösségfaktorunk kb. 10²³¹ volt.
De mint ahogy a kártyán folyton vesztő ember szerencsés a szerelemben, nekünk akkora mázlink volt a szállásokkal, mint amekkora rémálom volt az utazás.
Megint előre lefoglaltuk a neten a legolcsóbb szállást egy vendégházban, és kb. egy 3 csillagos szállodának megfelelő színvonalú ellátást kaptunk, gyakorlatilag aprópénzért, sőt, az ablakunkból egy krokodilfarmra lehetett látni.
Ez a szállás, és a többi általában, egyébként Siem Reap-ban van, ami Angkor mellé épült, hogy kiszolgálja az oda irányuló turizmust.
A következő 3 napot Angkorra szántuk.
Első nap
Reggel béreltünk bicikliket a vendégházból, és azzal indultunk útnak. Az útikönyv útmutatásait követve ma a "Belső Kört" térképeztük fel.
Jó ötlet volt biciklivel menni, mert amit a köznyelvben Angkornak neveznek, az kb. 70 főbb és több száz kisebb templomot jelent, kb. 1000 négyzetkilométeren elszórva (ami csaknem kétszer akkora, mint Budapest területe).
Így 3 nap alatt természetesen esély sincs arra, hogy az egészet bejárjuk, de legalább a leghíresebb helyekre sikerült eljutni.
Angkorthom
Angkorthommal kezdtük, ami egy irdatlan nagy területen lévő épületegyüttes. A név azt jelenti, hogy nagy város, ugyanis ez volt a Khmer Birodalom utolsó fővárosa.
Angkorthom mértani középpontjában fekszik a Bayon-templom.
A buddhista főtemplom nevezetességei a négy égtáj felé forduló arcos tornyok. A mosolygó arcok egyes kutatók szerint az építtető, VII. Dzsajavarman király vonásait őrzik.
Angkorthom részét képezi még pl. a Baphuon templom, az Elefántterasz, a Leprás király terasza. A városba a négy égtáj felől kapukon lehetett belépni, a délit teljesen helyreállították.
Ta Phrom
Innen elbicikliztünk egy szintén buddhista templom-kolostorba, Ta Phromba. Szerintem ez egész Angkor leglátványosabb helyszíne, mert a régészek abban az állapotban hagyták, ahogy rátaláltak a dzsungel közepén. A templom kapuit és szentélyeit gigantikus méretű fák nőtték be. A fák és a kövek annyira összenőttek, hogyha a fák kidőlnének, akkor az épület is leomlana.
Ezen a helyszínen forgatták a Lara Croft: Tomb Raider című film egyes jeleneteit.
Estére a végére értünk a "Belső Körnek", és a naplemente a Sra Srang nevű mesterséges tó partján ért minket. Megpróbáltuk volna élvezni a látványt, de pillanatok alatt körülvett vagy 10 kisgyerek, és mindenfélét ránk akartak sózni. Mivel Kambodzsában a riel-en kívül az amerikai dollár is hivatalos fizetőeszköz, de a centet nem nagyon használják, minden minimum 1 dollárba kerül (a turistáknak). Ha veszel egy vizet vagy egy mangót, az egy dollár. A gyerekek is egy dollárért akarták eladni a képeslapjaikat, hűtőmágneseiket vagy karkötőiket. Megköszöntük, nem kérünk semmit. Akkor a karkötős gyerek kettőt adott volna egy dollárért. -Kösz, de nem. -Akkor 5 db 1 dollár. -Nem, nincs, rá szükségünk. Addig-addig mondta, mígnem elérkeztünk a 21 karkötő 1 dolláros árhoz, de mégsem vettünk, mert egyszerűen nem kellett.
Nagyon sajnáltuk ezeket a gyerekeket, mert ötévesen már jobban beszélnek angolul, mint Magyarországon az érettségizett emberek többsége, sokan közülük mégsem járhatnak iskolába, mert a szüleiket támogatják ezekkel az üzletelésekkel. A képeslapos fiúcska Magyarországról még nem hallott, de nagyon örült, amikor meghallotta, hogy a barátom olasz, egyből mondta, hogy ciao bello meg Inter Milan, és még meg is számolt 10 képeslapot olaszul. (Őt otthon minimum csodagyereknek tartanánk.)
Viszont már idegesek és fáradtak voltunk, mert aznap ők voltak kb. a 200.-ak, akik zaklattak valamivel. A tudomásul nem vevés, meg a "nem, köszönöm" nem működik, az egyfajta win-win szituáció lett volna, ha mindtől veszünk valamit 1 dollárért, de annyi dollárunk meg ugye nincs.
A hazafele utat már sötétben tettük meg. Hál' istennek működött a biciklik lámpája, viszont visszasírtuk Bangkokot, mert az egy rendezett, nyugis kisvárosnak tűnt innen nézve, már ami a közlekedést illeti. Az, hogy a lámpák meg a jelzések csak dísznek vannak, az itt is megvan, de itt ráadásul mindkét sávot, az útpadkát és a járdát is használják bármilyen irányú közlekedésre. Mi az útpadkán haladtunk, a megfelelő irányban, amikor egyszer csak szembejött egy kivilágítatlan motoros. Fogalmam sincs, hogy hogyan sikerült elkerülni az ütközést, de mindenesetre csoda, hogy élünk.
Második nap
Azzal akartuk kezdeni a napot, hogy megnézzük a napfelkeltét Angkor Wat-ban, de természetesen nem bírtunk felkelni, így azzal kezdtük a napot, hogy megnéztük Angkor Wat-ot napvilágnál.
Leírhatom a közhelyeket, hogy Kambodzsa jelképe, az ország fő turisztikai látványossága, mennyország a földön, a hindu vallás Olimposz-hegye, és a tényekre is kitérhetek, hogy ez minden idők legnagyobb vallásos célú épülete, hogy tökéletes szimmetria uralja, gyönyörű domborművek díszítik, egy hatalmas vizesárok veszi körül.
De maradjunk annál az egy szónál, hogy megdöbbentő. Ahogy Bayon a furcsaságánál, és Ta Phrom a sejtelmességénél, úgy Angkor Wat a méreteinél fogva az.
Óriási, hatalmas, monumentális, grandiózus, gigantikus. Felfoghatatlan. Tényleg. Amikor elindulsz a vizesárok feletti hídon, és csak mész, mész, és már azt hiszed, hogy megérkeztél, akkor a bejáratnál vagy, aztán megint csak mész, mész, és a központi szentély bejáratánál vagy, megint csak mész, megint elérsz egy kapuhoz, belépsz, mész, és a szentély környékén vagy, felmászol, körülsétálod, és meglátod a Visnu-szobrot a közepén.
A képeken sajnos elég kicsinek látszik, de mondjuk én is nagyobb vagyok a valóságban.
Aztán sikerült el is tévedni, és már nem tudom, mit kerestünk, de Bakheng-ben, a hegyre épült hinduista templomban kötöttünk ki.
Ekkor már napok óta rossz volt a fényképezőnk, így ezeket a képeket úgy csináltuk, hogy nem láttuk a kijelzőn, hogy mit fényképezünk. Bakheng templomában azonban meggyújtottam egy füstölőt Siva tiszteletére, és a fényképező megjavult. Aztán mikor eljöttünk onnan, megint elromlott. Annyira, hogy Angkorból több használható csudalányos kép nincs is, a harmadik napról pedig egyáltalán semmi.
De a Bakheng-es megvan:
A hazaút most is halálfélelemben, de balesetmentesen zajlott, ezért este megjutalmaztunk magunkat egy sörrel az Angkor What? nevű kocsmában.
