Alighogy megérkeztem Kalábriába, már tovább is álltunk Milánóba, igaz csak 4 napra, hivatalos ügyben. Hiába nem léptük át a határt, olyan érzés, mintha egy másik országba kerültünk volna. A hőmérséklet jóval alacsonyabb, az árak meg jóval magasabbak. Például: egy koktél egy bárban 9 euró, egy saláta, 2 szendvics és 2 kávé összesen kb. 20 euró. Én egyébként is szörnyülködöm a magyarországihoz képest magas árakon, de ez még az őslakos uramnak is túlzás.
Más a nyelvjárás is: a kalábriai fül számára a milánói dialektus idegesítő affektálás, én persze nem hallom a különbséget.
Persze hogyne lenne különböző a két hely: Kalábriában többnyire kisebb városok találhatók, Milánó pedig egy metropolisz, itt koncentrálódik Olaszország ipara, illetve ez a világ egyik divatfővárosa. Emiatt feltűnőn magas az egy négyzetméterre jutó kórosan sovány és nagyon stílusosan öltözött fiatal lányok száma.
A párom élt és dolgozott itt, és ennek megfelelően nagyon utálja ezt a helyet, és felkészített rá, hogy mennyire borzasztó lesz, mert itt sosem látni az eget, mert mennyire drága itt minden, és mert az emberek a metrón olyanok, mint a zombik. Magyarán azért, mert ez egy nagyváros. Ha itt kellene élnem, akkor lehet, hogy én sem találnám élhetőnek, de a turistaként itt töltött 4 nap alatt csupa kellemes élményben volt részem.
Ahhoz lusták voltunk, hogy minden „kötelező” látnivalónál csináljunk képeket, így nem fényképezkedtem a Castellónál vagy Napóleon diadalívénél, viszont pózoltam egy másik, egy noname diadalívnél.
A milánói dómot, amely a világ 4. legnagyobb székesegyházának számít, persze én sem hagytam ki. A fehérmárványból készült gótikus és reneszánsz elemeket ötvöző épület lenyűgöző a számos tornyával és szobrával.
A dómhoz közel található a Galleria Vittorio Emanuele II. Elegáns üzletek, mint a Gucci vagy a Louis Vuitton, és felsőkategóriás éttermek találhatók itt - de még McDonald's is, a hagyományos piros-sárga helyett a helyhez illő elegáns arany-fekete dizájnnal. A bevásárlóárkádot a milánóiak "Milánó szalonjának" (il Salotto di Milano) hívják, amelynek az elegáns mozaikpadlójához egy legendát is szőttek. A galéria közepén, ott, ahol állok, egy bika látható a padlón. A hagyomány szerint a rá kell állni a bika legnemesebbik szervére, és háromszor meg kell fordulni a sarkunkon, ez állítólag szerencsét hoz. Én is követtem a hagyományt, most csak a szerencsémre várok.
