Kezdjük ott, hogy azt, hogy „egyszer”, pontosabban is körül tudom írni, egészen percre pontosan is, de elég az hozzá, hogy a kétezres évek közepétől egészen másfél évvel ezelőttig, a Tiszán innen, a Sajón túl, az Avas hegy csúcsától egy kicsit lejjebb élt egy tanárné. Nem volt éppen világszép, de boldogan élt és dolgozott egy középiskolában, arrafelé, ahol a néhai Mancsnak, a mentőkutyának a szobra túrta a talapzatot, áldozatok után kutatva.
Egyszer – ennek is tudom a pontos dátumát, de mindegy – úgy határozott, hogy kikéri a jussát, és elindul szerencsét próbálni. A jussát ugyan nem kapta meg, sőt még neki kellett fizetni, amikor nem tudott elszámolni az iskola könyveivel, amik tudománnyal voltak tele, meg a szolgálati netbookját is vissza kellett adni, de mit volt mit tenni, kiszámolta a bankókat, majd letörölte a vicces videókat a laptopjáról, és átnyújtotta azt utódjának.
Hanem amikor elmondta az osztályának, hogy világgá készül menni, lett nagy sírás-rívás. Nem volt ott már tanítás, csak búcsúzkodás, emlékezés és ajándékozás. Az egyik legény átnyújtott a tanárnének egy köpönyeget. Ezt a köpönyeget maga a legény viselte, amikor nagy csinnadrattával gólyává avatták őt és cimboráit. A szokás úgy tartja, hogy a nebulók ilyenkor jelmezt öltenek magukra, és ezt viselik egy egész napon keresztül. A legény és osztálytársai superman-nek (csudaembernek) öltöztek, ígyhát a nevezetes lepel is úgy nézett ki, mintha a csudaember viselte volna. Ezen a leplen aztán rajta volt az osztály minden legényének és leányának neve, tintával.
Amikor átnyújtották a tanárnének a kelengyét, megígértették vele, hogy miután világgá ment, és odaért az Óperenciás-tenger partjára, felölti a leplet, és az Üveghegyen-túliak elnéző mosolyától kísérve, végigsétál a tengernek a partján, és ezt meg is örökítik néhány képen. A tanárné ezt megígérte, hogyne ígérte volna, hiszen a lepeltől úgy érezte, hogy ő már tanárné többé a Tiszán innenről, Sajón túlról, hanem ő maga a Csudalány.
A Csudalány aztán a lepellel a vállán bejárt hetedhét országot, azóta is boldogan él, és akik csak látják, mind azt kérdezik róla, hogy: „ez még hol nem volt?”
